Megkezdődött a Fidesz-elnökség hajdúszoboszlói ülése
Megkezdődött a Fidesz elnökségi ülése szerda kora délután Hajdúszoboszlón.
Megkezdődött a Fidesz elnökségi ülése szerda kora délután Hajdúszoboszlón.
Kósa Lajos stílusa darabos, de frissítőleg hat, Varga Mihály nagyon rosszul beszél angolul, Pokorni Zoltán pedig Orbán Viktor ellentéte, mert szeret egyeztetni – egyebek mellett ezt állapították meg az amerikai diplomaták a Fidesz vezető politikusairól. A WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratok szerint a nagykövetség folyamatosan elemezte a párt belső ügyeit, és megpróbálta kitalálni azt is, ki lehet Orbán utódja – írja az Origo.
A 35 év alatti pártszimpátiával rendelkezők körében a Fidesz a legnépszerűbb (56 százalék), majd a Jobbik (19 százalék), az MSZP (14 százalék) és az LMP (11 százalék) következik – derül ki a Tárki 2011 áprilisa és júniusa között végzett kutatásából.
Továbbra is konstruktív ellenzéki politikát kíván folytatni az LMP - mondta Schifer András, a párt frakcióvezetője keddi sajttéjékozatóján.
Solymos László, a szlovákiai kormánykoalícióban részt vevő Híd párt parlamenti frakciójának elnöke szerint pártjának sincs semmiféle kapcsolata a Fidesszel, bár a tavalyi szlovákiai parlamenti választások előtt, s utána is megpróbálkoztak a kapcsolatfelvétellel.
A Jobbik szerint az alaptörvény asztalának megalkotását és az ahhoz kapcsolódó kommunikációt "bármely bolsevik diktatúra megirigyelhetné" – jelentette ki Z. Kárpát Dániel.
"Hagyják figyelmen kívül, amit mondok" a kampányban – állítólag erről beszélt a 2006-os választások előtt diplomatáknak Orbán Viktor, két amerikai diplomáciai távirat szerint is. A dokumentumokat a WikiLeaks szivárogatta ki. A táviratokból az is kiderült: Orbán Viktor már 2008-ban biztos volt a Fidesz 2010-es választási győzelmében, de tartott attól, hogy túl könnyű lesz a diadal.
A kormányfő mindenáron szakítani akar az elmúlt húsz évet jellemző "húzd meg, ereszd meg" - politikával, és emiatt most nem lesz hajlandó egy klasszikus típusú megszorításra. Mindenképpen valami mást akart csinálni, mint amit eddig megszokhattunk - olvasható a Véleményvezér blogon.
Újabb két évre Ágh Péter országgyűlési képviselőt választotta elnökének a Fidesz szombathelyi csoportja - közölték a pártszervezettől.
Martonné Adler Ildikó személyében új elnöke van az egri Fidesz-csoportnak: a csütörtöki tisztújítás eredményét pénteken ismertették a párt városi szervezetének irányítói.
Gyutai Csabát, Zalaegerszeg polgármesterét választották meg újabb két évre a Fidesz Zala megyei elnökének - közölte a párt pénteken.