Verstappenék nagyon várják az Audi és a Porsche csatlakozását
Lewis Hamilton is azt mondja, csak nyerne a sportág az új gyártók belépésével.
Lewis Hamilton is azt mondja, csak nyerne a sportág az új gyártók belépésével.
Akár egymillió dollárba kerülhet a horrorbaleset után újjáépíteni az autót.
Már a verseny időpontja sem a megszokott, a helyszín pedig önmagában látványos vonalvezetésű pályát ígér.
A holland pályafutása huszonegyedik győzelmét aratta.
A szaúdi nagydíj előtt a paddockban nyilatkozott újságíróknak, hogy semmilyen utóhatását nem érzi a szombati, hatalmas ütközésnek.
Elővigyázatosságból kórházba vitték a Haas német versenyzőjét.
Lewis Hamilton a 2017-es Brazil Nagydíj óta most először nem jutott be az időmérő edzés második körébe.
A versenyző állapotáról egyelőre csak annyit közöltek, hogy az eszméleténél van.
A szaúdi kormány garantálja a versenyhétvége biztonságát.
Egyre hangosabb és egyre éhesebb a Forma–1 legújabb generációja. A sportág új korszakát nemcsak a szabályváltoztatások hozzák el, hanem ők is. Most még mindenesetre az a helyzet áll elő, hogy még egyszerre láthatjuk a korszak nagyjait és a korszak feltörekvőit.
Nico Hülkenberg újra színre lép.
Az édesanyja nevét is viselni szeretné, így hamarosan Lewis Hamilton Larbalestier állhat rajthoz a versenyeken.
Már hét közben rosszul érezte magát.
Hosszú idő után a Lego újfent egy méretes Forma 1-es autóval rukkolt elő. Összeszereltük a McLaren F1-es torpedójának mozgó dugattyúkkal és élethű felfüggesztéssel operáló Technic replikáját, amely aztán Mogyoródon tette meg az első métereket.
A német gyártó leleplezte a száguldó cirkuszban szolgálatot teljesítő új safety carját és orvosi autóját.
Az még nem világos, hogy ki fog beülni az orosz versenyző helyére.
A hírek szerint 50 millió eurós fizetést ajánlanak majd neki.