#Franciaország

Eb-előeste: szeressen bele a D csoportba velünk!

16 csapat, 16 alkalmi blogger, 16 kötődés. A hvg.hu garantáltan szubjektív előzeteseket és kommentárokat közöl az ukrán-lengyel foci-Eb mindennapi meccsbetevőihez. Újságíróink és társszerzőink nem nyomják el szurkolói énjüket. Lesz tehát mibe belekötni. Most a D csoport vezérszurkolói is beköszönnek.

hvg.hu

Tizenhárom éves rekordon a francia munkanélküliség

A francia munkanélküliségi ráta az idén az első negyedévben 9,6 százalék volt, 0,3 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest - közölte csütörtökön a francia statisztikai hivatal (INSEE). Franciaországban 1999 óta nem volt ilyen magas a munkát keresők aránya.

MTI




Sarkozy a francia alkotmánytanácsban folytatja

Családjával Marokkóban töltött három heti szabadság után Nicolas Sarkozy hazatért Franciaországba és hétfőn átvette új irodáját. A volt francia államfő továbbra sem nyilatkozik arról, hogy folytatja-e politikai karrierjét, vagy pedig visszatér ügyvédi hivatásához, annyit azonban tudni lehet: szeptembertől az alkotmánytanács tagja lesz.

MTI


Bevezetik Franciaországban az igazoltatás-igazolást

Igazolást kapnak a jövőben Franciaországban azok, akiket a rendőrség igazoltatott. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök pénteki nyilatkozata szerint a tervezett intézkedéssel azt akarják megakadályozni, hogy a hatóságok ugyanazt a személyt egymás után többször is ellenőrizzék.

MTI


Franciaországban is röghöz kötnék a kezdő vidéki orvosokot

A vidéki orvoshiány leküzdése érdekében az orvosi kamarának megfelelő francia Orvosok Rendjének Nemzeti Tanácsa (CNOM) azt javasolja, hogy a végzős orvostanhallgatók szakképesítésük megszerzése után legalább öt évig kötelezően abban a régióban gyakorolják hivatásukat, ahol a tanulmányaikat végezték.

MTI

Több a francia Londonban, mint Bordeaux-ban

A helyi francia ajkú lakosság arányának tekintetében ma már London büszkélkedhet Franciaország hatodik legnagyobb "városának" címével: a brit fővárosban ugyanis több francia állampolgár él, mint Bordeaux-ban, Nantes-ban vagy Strasbourgban.

MTI


Fekete hétvége a francia vasúton

Fekete hétvégének nevezte kedden a francia vasúti közlekedés számára a pünkösdi ünnepet az állami vasúttársaság (SNCF) szóvivője: a hét végén több órás késéseket okozott 12 ember halála a vasúti síneken, valamint egy vezeték leszakadása a fővárost a délen található Bordeaux-val összekötő szakaszon.

MTI

"Merkozy" helyett "MerkHollande" diktálhat Európában

Franciaország épp hogy túl van az elnökválasztáson, az új köztársasági elnök beiktatásán, első protokoláris látogatásain és a kormány megalakulásán, de máris készülhet az újabb voksolásra, ezúttal a parlamenti választásokra.

Szénási Éva


Párizs nem dolgozik a görög B-terven

Franciaország kizárólag Görögország euróövezetben tartásán fáradozik, Görögországnak ez ügyben "rendkívül erős támogató üzenetre" van szüksége, és nincs "B-terv" - mondta vasárnap a francia kormány európai ügyekért felelős minisztere, Bernard Cazeneuve.

MTI

Hollande a spanyoloktól is magkapta a magáét

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerint a spanyol bankoknak nincs szükségük európai segítségre. A Camp David-i G8-csúcstalálkozón így a spanyolok hivatalosan is visszautasították Hollande, az új francia államfő erre vonatkozó javaslatát.

MTI



Megalakult az új francia kormány

Megalakult az új francia kormány. Az új baloldali kabinet összetételét szerda este hozta nyilvánosságra Párizsban Francois Hollande államfő, akit előző nap iktattak be hivatalába.

MTI