Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fundamenta-Lakáskassza

MTI Gazdaság

Válaszolt Rogánnak az állami versenytársat kapó Fundamenta

A Fundamenta-Lakáskassza örömmel fogad minden olyan kezdeményezést, amely a magyar lakosság otthonteremtését segíti, de óvatosságra int a nem kellően biztonságos feltételekkel működő fogyasztói csoportok, vásárlói klubok esetleges létrehozásával kapcsolatban – reagált a cég Rogán Antal Nemzeti Otthonteremtési Közösség létrehozására vonatkozó javaslatára.

MTI Ingatlan

Trendforduló jöhet a lakáshitel-piacon

A Fundamenta-Lakáskassza trendfordulóra számít a lakáshitelezésben, a cég várakozása szerint a tavalyi 151 milliárd forint után legalább 20 százalékkal, 180 milliárd forintra növekedhet a hazai lakáshitel-piac.

MTI Gazdaság

Triplájára nőtt a Fundamenta-Lakáskassza hitelállománya

A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. tavaly 43,7 milliárd forint lakáscélú hitelt folyósított, és ezzel 18,9 százalékos részarányt ért el ezen a piacon. Egy évvel korábban a hitel összege 11,6 milliárd forint, a részaránya pedig 5,1 százalék volt - mondta Gergely Károly, a cég elnök-vezérigazgatója szerdán.

hvg.hu Gazdaság

Napi: négy banknál razziázott a GVH

A múlt hét végén a végtörlesztési hitelkartell vizsgálata keretében két újabb, az eljárásban nem részes pénzintézetnél is vizsgálódott a GVH - írja a Napi Gazdaság.

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!

Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!

A címlapról ajánljuk