MTI Itthon

Kilencszázezerre büntették Gyurcsány egykori miniszterét

Kilencszázezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Kaposvári Járásbíróság magánokirat-hamisítás miatt Gyenesei Istvánt, a Somogyért Egyesület elnökét - adta hírül a Somogyi Hírlap szombati számában.

MTI Itthon

Vádat emeltek Gyurcsány volt minisztere ellen

Vádat emelt az ügyészség Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere ellen magánokirat-hamisítás vétsége miatt, miután az ügyben lefolytatott nyomozás megerősítette a feljelentésben foglaltakat.

MTI/hvg.hu Itthon

Vádat emeltek Gyurcsány volt minisztere ellen

Vádemelési javaslattal lezárta a Gyenesi István volt önkormányzati miniszter ellen magánokirat-hamisítás miatt folytatott nyomozást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, és az iratokat a Székesfehérvári Városi Ügyészségre továbbította - írta szombati számában a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Panasszal élt kihallgatása ellen Gyurcsány volt minisztere

Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke a tanúvallomások és a csatolt dokumentumok szerint is teljesen jogszerűen és jóhiszeműen járt el, az öt héttel ezelőtti kihallgatása ellen azonnal panasszal élt - reagált Zana István, az egyesület sajtóreferense a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent írásra.

MTI Itthon

Somogyért-ügy: Ormai független képviselő lehet

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn helybenhagyta a Somogy megyei területi választási bizottság (tvb) csütörtöki határozatát. Ez azt jelenti, hogy a korábban a Somogyért Egyesület tagjaként politizáló Ormai István nagyatádi polgármester a jövőben független képviselője lehet a közgyűlésnek. A Somogyért Egyesület felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz.

MTI Itthon

Gyenesei: alaptalan a vád Ormai lemondatásával kapcsolatban

Gyenesei István nem kíván távozni a Somogy megyei közgyűlésből, azt mondja, nem tud semmiféle botrányról, csak alaptalan vádaskodásról. Gyenesei a közelmúltban beadványt juttatott el a területi választási bizottsághoz, amelyben tudatta, Ormai István, akit a Gyenesei vezette egyesület színeiben választottak meg, lemondott közgyűlési mandátumáról. Ormai szerint viszont az ezt bizonyító irat hamis.

MTI Itthon

Megrágalmazta Gyeneseit, most fizetnie kell

Rágalmazás vétsége miatt jogerősen 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte Csorba Ottót, a Somogy Megyei Közgyűlés fideszes tanácsnokát szerdán a Somogy Megyei Bíróság - erősítette meg a bíróság szóvivője az MTI értesülését.

hvg.hu Itthon

Az MDF még nem állapodott meg Gyeneseivel

Az MDF somogyi tagszervezete tárgyalt, de nem jutott egyezségre Gyenesei Istvánnal, a Somogyért Egyesület elnökével, ezért még nincs döntés arról, állítanak-e közös jelölteket a választásokon - közölte Mátrai János, az MDF országos, valamint somogyi megyei választmányi tagja szombaton.

MTI Itthon

Gyenesei Bajnainál: "a labdamenet végét még nem látjuk"

Személyi kérdésekről nem volt szó, a beszélgetés szakmai jellegű volt - így értékelte újságíróknak Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Bajnai Gordon kormányfőjelölttel folytatott szerdai megbeszélését.

MTI Itthon

Bajnai fogadja Gyeneseit

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt ma is egyeztet kormánytagokkal. Az MTI úgy tudja, ma Göncz Kinga távozó külügyminiszterrel, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterrel, illetve Gyenesei István önkormányzati miniszterrel tárgyal a kormányfőjelölt.

1 2
Marabu Féknyúz: Vétó

Marabu Féknyúz: Vétó

Bödőcs Tibor: Lehet, hogy jövőre jelentkezem az SZFE-re

Bödőcs Tibor: Lehet, hogy jövőre jelentkezem az SZFE-re

Duma Aktuál: A kormány a vétóval olyan, mint a kellemetlen szomszéd a lakógyűlésen

Duma Aktuál: A kormány a vétóval olyan, mint a kellemetlen szomszéd a lakógyűlésen

Ráerősít a hulladékgazdálkodásra a Mol

Ráerősít a hulladékgazdálkodásra a Mol

Ha számot tesz a jelszavába, ne a végére tegye és ne egyest

Ha számot tesz a jelszavába, ne a végére tegye és ne egyest

Pikó András a koronavírus után: Politikai piszkálódásokra már oda sem figyelek

Pikó András a koronavírus után: Politikai piszkálódásokra már oda sem figyelek

Bankot, vevőket és még egymást is átverte egy autókereskedő páros

Bankot, vevőket és még egymást is átverte egy autókereskedő páros

Ferenc pápa 21 évesen élet és halál között volt

Ferenc pápa 21 évesen élet és halál között volt

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával