470 millió eurós segélyért jelentkezett be Görögország az EU-hoz
A csaknem 146 milliárd forintos segélyből kezelnék a menekültválságot, ami a macedón határzár hatására eszkalálódni fog a napokban.
A csaknem 146 milliárd forintos segélyből kezelnék a menekültválságot, ami a macedón határzár hatására eszkalálódni fog a napokban.
Februárban 53 150, vagyis naponta nagyjából 1900 menekült érkezett az égei-tengeri görög szigetekre – közölte hétfőn az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Kidöntötték a kerítés egy részét a menekültek a macedón–görög határon hétfő délelőtt. A macedón rendőrök könnygázzal próbálják visszaszorítani őket – jelentették hírügynökségek, valamint az M1 tudósítója Idomeniből.
Görögországban először került sor a menekültáradat miatti gyújtogatásokra.
A 70 ezret is elérheti a következő hetekben azoknak a migránsoknak a száma, akik Görögországba érkeznek és nem tudnak továbbutazni - mondta Jannisz Muzalasz bevándorásügyi miniszter vasárnap egy görög tévéműsorban.
Csaknem 1 százalékkal csökkent januárban a vállalati és a lakossági betétek állománya Görögországban a decemberi több mint 2 százalékos növekedés után.
Orbán már a zsidókat és a melegeket is félti a migránsoktól. Szerinte a magyar kormánynak volt igaza a menekültválság kezdetétől fogva, csak Brüsszelben nem veszik észre, hogy Európáért és nem az Unió ellen dolgoznak.
A görög kormány visszahívta ausztriai nagykövetét, miután Ausztria a balkáni országokkal közösen akart megoldást találni a menekültválságra, azonban Görögországot nem hívták meg az egyeztetésre.
A görög miniszterelnök közölte, minden uniós megállapodást blokkolni fognak, ha nem fogadják el a betelepítési kvótát. Ciprasz azt is mondta, nem fogadja el, hogy vannak olyanok, akik nem fogadnak be senkit, de kerítést építenek.
Ezernyi teher- és személyautó vesztegel két görög-bolgár határátkelőnél, mert a görög parasztok útlezárására a bolgár kamionosok is útlezárással válaszoltak.
Hétfőn több mint húsz alkalommal történhetett légi incidens görög források szerint, kétszer ki is kellett kísérni a török harci gépeket. Athén attól tart, Ankara arra használhatja fel a migrációs válságot, hogy megerősítse jelenlétét az Égei-tenger térségében
A német kancellár óva intette hétfőn az Európai Unió tagállamait attól, hogy a macedón-görög határ lezárását szorgalmazzák a menedékkérők előtt. Angela Merkel szerint ez nem oldana meg semmit, Görögországot viszont még rosszabb helyzetbe sodorná.
Rengeteg fegyvert találtak a görög hatóságok két brit férfinél, akiket a török határ közelében fogtak el szombat éjjel.
Bármennyire tiltakozott az athéni kormány, az EU három hónapot ad Görögországnak arra, hogy megerősítse határait, máskülönben kiteszik őket a schengeni övezetből.
Az amerikai védelmi miniszter bejelentése szerint a NATO a tagállamokkal folytatott tárgyalásokat követően kész katonai erőket mozgósítani az Égei-tengeren az embercsempészet megakadályozására.
Szomorú és csalódott a görög kormány, mert nem kapott érdemi segítséget Magyarországtól, ám az Orbán-kormány bírálatok terén már sokkal aktívabb velük szemben. A külügyminiszter-helyettes szerint még egy sátrat sem kaptak a magyaroktól.
A macedón hadsereg megkezdte hétfőn a görög határon épülő kerítés második sorának telepítését – írja a vesti.mk macedón hírportál. Az osztrák belügyminiszter szerint a görög-török határt is le kell zárni.
Bár több görög sziget vezetése elfogadta a menekült hotspot létesítését, a Kósz szigeti lakosok és a vezetés mereven ellenáll ennek, attól tartva, hogy a sok menekült miatt nem jönnek majd a turisták.
A görög hatóságok egy menedékkérő pontot akarnak építeni Kósz szigetére, de a helyiek tüntetést szerveztek a pont ellen, majd összecsaptak a rendőrökkel.
A görögországi általános sztrájk és a Macedóniában kezdődött taxismegmozdulás miatt körülbelül kilencezer menekült rekedt a görög oldalon a görög-macedón határ közelében – jelentették csütörtökön a szkopjei lapok.