Lenyomozták a HIV-fertőzés és a diabétesz közötti összefüggést
Amerikai tudósoknak sikerült megfejteniük, hogy miért oly gyakori a HIV-fertőzöttek körében az inzulinrezisztencia, amelynek alapján kifejlődik a 2. típusú diabétesz.
Amerikai tudósoknak sikerült megfejteniük, hogy miért oly gyakori a HIV-fertőzöttek körében az inzulinrezisztencia, amelynek alapján kifejlődik a 2. típusú diabétesz.
A szakembereket egyre jobban aggasztja annak lehetősége, hogy a HIV-fertőzés és a tüdővész halálos kombinációja a világ következő nagy egészségügyi válságát okozza.
Egy herpesz ellen használt szer alkalmazása lelassítja az egyidejűleg HIV-vírussal is fertőzött embereknél az AIDS-betegség kifejlődését, állapították meg amerikai kutatók.
A HIV-fertőzött férfiak körülmetélése nem csökkenti partnernőik fertőzési kockázatát - állapítják meg amerikai orvosok a The Lancet című orvosi folyóiratban pénteken megjelent tanulmányukban.
Egyre kevesebb ember fertőződik meg az AIDS-et okozó HIV-vírussal, és egyre kevesebben halnak bele a betegségbe - derült ki az ENSZ-nek az AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezete (UNAIDS) által kedden közzétett jelentésből.
2010 első félévében látványosan emelkedett az új HIV-fertőzöttek száma, az év végéig akár meg is duplázódhat az újonnan regisztrált betegek aránya. Jó hír azonabn, hogy Magyarország ennek ellenére alacsony fertőzöttségű országnak számít.
Két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték csütörtökön a No Angels német popegyüttes egykori tagját, akit azzal vádoltak, hogy HIV-betegként nem tájékoztatta szexuális partnereit egészségügyi állapotáról, és tudatosan megfertőzte őket.
Az óvszerhasználat terjedésének köszönhetően határozottan visszaszorult az AIDS-járvány a 15 és 24 év közötti korosztályban a betegségtől leginkább sújtott 25 ország csaknem felében, különösen Afrika Szaharától délre eső részén - közölte kedden az ENSZ.
Dél-afrikai orvosok HIV-fertőzött donorok veséit ültették át ugyancsak fertőzött emberekbe.
A HIV-fertőzötteket fogadó gondozóhelyek nem készültek fel a betegek fogadására a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint, ezért a jogvédő szervezet az ombudsmanhoz fordul - közölte a szervezet.
A rettegett HIV-vírus megjelenése óta világszerte 60 millió embert fertőzött meg, s 25 millió ember életét követelte. Jó hír, hogy az új fertőzések száma folyamatosan csökken, s a megbetegedettek is tovább élnek. Itthon 1733 fertőzöttről tudnak, de ennek többszöröse lehet a valós adat. December elseje az AIDS világnapja.