#Hiszékeny Dezső






Az ügyészség nem nyugodott bele Hiszékeny Dezső felmentésébe
 

Az ügyészség nem nyugodott bele Hiszékeny Dezső felmentésébe

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblának az MSZP-s Hiszékeny Dezső ügyében: az elsőfokú felmentő hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését indítványozta – írja a Népszabadság. A szocialista politikust vesztegetés miatt állították korábban bíróság elé.

hvg.hu hvg.hu


Hiszékeny görbe kisujjára hivatkozott a kenőpénz-tárgyaláson – fotó
 

Hiszékeny görbe kisujjára hivatkozott a kenőpénz-tárgyaláson – fotó

Vádirat-ismertetéssel és vallomástétellel kezdődött szerdán a Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő, volt XIII. kerületi alpolgármester ellen vesztegetés gyanújával indított büntetőper tárgyalása. Hiszékeny a bíróságon azt mondta, olyan elváltozás van a kisujján, ami miatt ötmillió forintot nem is tudott volna mutatni a kezével, legfeljebb csak négy és felet.

MTI MTI

Hiszékeny: Fedett nyomozó segítségével mártottak be
 

Hiszékeny: Fedett nyomozó segítségével mártottak be

A XIII. kerület volt alpolgármestere továbbra is tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el. Szerinte az ügyészség mindent megtett, hogy bemártsa: hónapokon át lehallgatták, fedett nyomozó provokálta ki tőle a bizonyítékul szolgáló hangfelvételt. Hiszékeny Dezső ellen vádat emeltek hivatali vesztegetés elfogadása miatt.

MTI MTI


Vádat emeltek Hiszékeny Dezső ellen
 

Vádat emeltek Hiszékeny Dezső ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő ellen, a hivatlos megfogalmazás szerint vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt – közölték pénteken.

hvg.hu hvg.hu

Gyanúsítottként hallgatták ki Hiszékeny Dezsőt
 

Gyanúsítottként hallgatták ki Hiszékeny Dezsőt

A XIII. kerületi MSZP-s országgyűlési képviselő panasszal élt a hivatali vesztegetés gyanúja ellen. Hiszékeny Dezső a vallomástételt megtagadta - közölte az ügyészség. A gyanú szerint tavaly év elején ötmillió forintot kért egy parlagon heverő ingatlan bérleti jogáért.

hvg.hu hvg.hu