Dercsényi Dávid Itthon

Úszószövetség: a Fidesz nem ereszt

Bár előzetesen arról szóltak a hírek, az úszók belülről akarnak új elnököt, a kormány felől két jelölt is érkezik: az olimpiai bajnok Czene Attila államtitkára volt a második Orbán-kormánynak, Horváth Gergely Domonkos pedig ugyanolyan, minden poszton bevethető menedzser, mint Bienerth volt - és a kormány felől érkezik.

MTI Gazdaság

Több vezetőt is lecseréltek a Postánál

A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói posztját Szarka Zsolt veszi át, az igazgatóság elnöke pedig Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. társasági portfoliókért felelős főigazgatója lesz - közölte az MNV döntését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden.

Közel 200 autó ment egymásnak egy balesetben

Lehetséges-e nemet váltani, vagy nem nélkül élni?

Lemondott Persányi Miklós, a fővárosi állatkert igazgatója

Gázolaj és villany: 340 lóerős dízelhibridként itt a BMW M340d

Több mint három év börtönt kapott Trump volt tanácsadója

Évtizedekig őrzi az állam az egészségügyi adatainkat

Nem tartogat nagy meglepetést az időjárás

Terrorcselekménnyé minősítették a hanaui vérengzést

Merész számot mondott be az uniós költségvetésről szóló vitában Orbán

Nem tartja korrektnek a két MSZP-s lépését Molnár Zsolt

Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba

A címlapról ajánljuk