Leszúrta a szomszédja kutyáját, bilincsben vitték el a rendőrök
A rendőrök elfogtak egy 52 éves férfit, aki lándzsával leszúrta szomszédja kutyáját Hódmezővásárhelyen.
A rendőrök elfogtak egy 52 éves férfit, aki lándzsával leszúrta szomszédja kutyáját Hódmezővásárhelyen.
Márki-Zay Péter hosszú posztjában a Direkt36 cikkének néhány elemét „lejáratú célzatúnak” nevezte, azonban a cikk főbb állításait nem cáfolta. Azon pedig nagyon megütközött, hogy a stábja a háta mögött hogyan „vágta át” néha.
Már tudja Lázár János, hogy milyen szerepet tölt majd be Orbán Viktor ötödik kormányában, de egyelőre csak annyit árult el, hogy "országépítésre mindig vállalkozom". Ez azt a korábbi hírt erősítheti, hogy valamilyen formában Lázár az építésügyért, beruházásokért felelhet majd a kabinetben.
Kedden találkozott egymással Lázár János és Márki-Zay Péter, a találkozó után pedig közös sajtótájékoztatót tartottak.
Az ellenzék április harmadikán elbukó miniszterelnök-jelöltje az ATV-ben beszélt arról, hogy a hatalom sarkában akar maradni, dokumentálni annak tetteit, valamint arról, hogy az erőszakmentes, passzív ellenállásban hisz.
Csütörtökön nem sikerült leváltani a szocialista alpolgármestert, de a feladataitól megfosztották.
Bár furcsának tartja, hogy nem személyesen kereste meg, jó ötletnek tartja a munkamegbeszélést a hódmezővásárhelyi polgármester.
A hódmezővásárhelyi képviselő a helyi Rádió 7-nek adott interjújában azt mondta, a választók piros lapot mutattak a baloldali pártoknak, és hogy „Vásárhely nem lehet Márki-Zay kampányirodája".
A levélszavazatok és a külképviseleteken leadott voksok alapján Hódmezővásárhelyen 204 szavazattal kapott többet Márki-Zay Péter, mint Lázár János. Ez azonban kevés, mert a körzetben Lázár János nyert.
A volt miniszterelnök-jelölt szerint értelmetlen lenne elfoglalnia a helyét az országgyűlésben, lévén, hogy Magyarország nem parlamentáris demokrácia, az ellenzék pedig eszköztelen a törvényhozásban.
Bár listavezetőként megilletné egy hely az országgyűlésben, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje szívesebben maradna hódmezővásárhelyi polgármester, a hatályos törvények szerint pedig ez a két pozíció összeférhetetlen.
Bebizonyosodott, hogy negatív kampánnyal, gyűlölettel nem lehet eredményt elérni – mondta Lázár.
Támogatóit győzelmi beszédében arra kérte, ne bántsák ellenfele családtagjait.
Márki-Zay Péter nagy hódmezővásárhelyi ellenfele is leadta a szavazatát.
“Akár kétharmaddal is leválthatjuk ezt a korrupt rendszert” – biztatott Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi kampányzáróján. Szóba került még “a vásárhelyi Pilvax, a Vuk söröző”, a választókerületben fideszes ellenfele, Lázár János, a széken állva szónokló Orbán Viktor is, valamint a vásárhelyi modell, amiből országos lehet április 3-án: amikor “a közösből nem kivenni akarunk, hanem hozzátenni”.
Videóriporttal jelentkezünk a 2022-es országgyűlési választás legizgalmasabb egyéni választókerületéből, a hódmezővásárhelyi központú Csongrád-Csanád 4-ből.
Az orosz hadsereg agressziójáról, a mindekit kétségbeejtő orosz brutalitásról is beszélt Lázár János a földeáki fórumon szombat délután. Annak ellenére, hogy a Fidesz kommunikációjánál jóval erősebben fogalmazott, a hallgatósága nem kezdett el feszengeni. A kampányrendezvény után egy gyors videóinterjút készíthettünk vele, mielőtt ment a következő fórumára Maroslelére. Elmondta, mennyire függünk az oroszoktól, agresszornak tartja-e Putyint, és beszélt arról a morális dilemmáról is, amit az olcsó gáz kontra orosz agresszió jelent.
A kampányban a politikai ellenfelek a háborúról beszélnek, a választók viszont – az első háborús sokk után – már arról szeretnének hallani, mi lesz az elszabadult árakkal. A megválaszolatlan kérdések miatt a bizonytalanok az utolsó pillanatra hagyják a döntést, kiszámíthatatlanná téve a voksolás kimenetelét.
Ezt egyébként egy hódmezővásárhelyi óvónő kezdte terjeszteni, csak az vele a gond, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem abba az óvodába járt, ahol a néni annak idején dolgozott.
Sok katona vonul át a keleti országrészbe, humanitárius segítségnyújtásra és, ha kell, az esetleg átsodródó fegyveres csoportok elleni védelem érdekében.