MTI Gazdaság

"Az időhúzás folytatódik" - elemzők az IMF-tárgyalásokról

Pozitív, hogy végre elkezdődtek a hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU), valamint a magyar kormány között, de a kormány, ha akarta volna, már meg tudott volna állapodni a hitelkeretről - vélték az MTI által pénteken megkérdezett elemzők annak kapcsán, hogy a hiteltárgyalások első fordulója a héten fejeződött be.

hvg.hu Gazdaság

Mégsem állunk csökkenő deficitpályára?

Nem vagyunk meggyőződve, hogy egyáltalán lesz IMF-hitelmegállapodás - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a bank harmadik negyedéves stratégiájának ismertetésén. A napi.hu által idézett elemző szerint a magyar kormány túl merev a gazdaságpolitikai kérdésekben és lehet, hogy mégsem állunk csökkenő költségvetési hiánypályára.

hvg.hu Gazdaság

Az IMF-megállapodás egy szükséges kényszerzubbony

Az IMF-megállapodás kényszerzubbony, de mindenképpen szükséges számunkra, már rövidtávon is - írja friss blogbejegyzésében Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi tanár. A közgazdász szerint a rosszul kormányzott, kis gazdaságok - például Magyarország - esetében a tartósan magas adósságszint már kritikusnak bizonyul, így az országkockázati felárat csökkenteni kell.

MTI Gazdaság

NGM: június 4-e után indulhatnak az IMF-tárgyalások

Az Országgyűlés ülésterve szerint a parlament június 4-én szavazhat a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt módosító javaslatról, és ehhez kapcsolódóan ekkor lesz az alaptörvény módosításának zárószavazása is. A törvénymódosítások jogerőre emelkedését követően pedig megkezdődhetnek a formális tárgyalások az IMF-fel és az EU-val - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére szerdán.

MTI Gazdaság

Magyarországot sürgette az IMF/EU-megállapodásra az OECD

Csökkentette a kelet-közép-európai felzárkózó térség több országának idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), egyúttal sürgette Magyarországot az IMF/EU-megállapodás megkötésére.

MTI Gazdaság

Rogán: júliusra lehet IMF-megállapodás, de nem kell a hitel

Rogán Antal reálisnak tartja, hogy két-három hét múlva elinduljanak az IMF/EU-hiteltárgyalások Magyarországgal, és úgy vélte, a megállapodás a második negyedév végére meg is születhet, de kitartott amellett, hogy a kormány nem hívná le a kapott hitelt.

MTI Gazdaság

Az IMF-megállapodás csökkentheti az alapkamatot

A K&H Alapkezelő szerint amennyiben Magyarország megállapodik az IMF/EU-val, mind a forint erősödésére, mind pedig az állampapír-hozamok csökkenésére számítani lehet, így lehetőség nyílhat a jegybanki alapkamat csökkentésére is.

D. Kovács Ildikó Gazdaság

Lengyel: "Amíg Orbán Viktor van, mindegy, ki a miniszter"

Magyarországon jelenleg nincs hiteles gazdaságpolitikai szereplő. Leszakadó pályán van az ország és nem fog megélni IMF-hitel nélkül – mondta a hvg.hu-nak Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a tanácsadócég magyar gazdaság helyzetét és kilátásait bemutató tanulmányának sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Gazdaság

Nomura: felsülhet a kormány

Egyelőre nem látják azokat a biztató lépéseket a Nomura elemző intézetnél, amelyek által elkerülhető lenne az EU-s támogatások felfüggesztése, de egy IMF-megállapodás még kihúzhatja a pácból az országot.

Elindult Magyarországon is a gyerekeknek tervezett YouTube

Elindult Magyarországon is a gyerekeknek tervezett YouTube

Elgázoltak egy teherautósofőrt az M2-es autópályán

Elgázoltak egy teherautósofőrt az M2-es autópályán

Lázár János kilobbizta, hogy újabb milliárdokat költhessenek a tram-trainre

Lázár János kilobbizta, hogy újabb milliárdokat költhessenek a tram-trainre

Az ujgurok hajából készült kínai termékeket foglalt le állítása szerint az USA

Az ujgurok hajából készült kínai termékeket foglalt le állítása szerint az USA

Már csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás készítmények

Már csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás készítmények

Saját hajót kap a Dunakanyar

Saját hajót kap a Dunakanyar

Magyar kutatók genetikai nyomozással jöttek rá egy ritka betegség okára

Magyar kutatók genetikai nyomozással jöttek rá egy ritka betegség okára

Hidegzuhany a Mártélyról Maruzsához futóknak: mégis iskola nélkül marad a falu

Hidegzuhany a Mártélyról Maruzsához futóknak: mégis iskola nélkül marad a falu

A címlapról ajánljuk