#Irán

Irán fegyvereket szállít Szíriának?

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában azzal vádolta meg Iránt, hogy fegyvereket szállít a szíriai kormánynak, amelyeket az a saját népe ellen fordít.

MTI

Nagyon megugorhat az olaj ára, ha Irán leállítja az exportot

Akár 20-30 százalékos olajár-emelkedéshez is vezethet az iráni olajszállítások leállása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint, ugyanakkor a világ elsőszámú olajexportőre, Szaúd-Arábia az exportkiesés esetére a kitermelési mennyiségek erős növelését helyezte kilátásba.

MTI


Obama: bontsák le az iráni elektronikus függönyt

Az eszmék és az információ szabad áramlását akadályozó "elektronikus függöny" leeresztésével vádolta meg kedden Teheránt amerikai elnök. Barack Obama megígérte: az Egyesült Államok erőfeszítéseket tesz azért, hogy megkönnyítse az irániak hozzáférését az internethez.

MTI


Irán nem enged az atomkutatásból

Irán nem enged a nukleáris vitában, nem mond le az atomkutatásban elért egyetlen eredményéről sem - jelentette ki vasárnap egy befolyásos parlamenti képviselő a nagyhatalmakkal küszöbön álló tárgyalásokkal kapcsolatban.

MTI

Falhoz szorították a parlamentben Ahmadinezsádot

Pellengérre állították szerdán az iráni parlamentben Mahmúd Ahmadinezsád elnököt; a képviselők kérdőre vonták az államfőt a szerintük hibás gazdaságirányításért, és azért, mert kétségbe vonta az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének tekintélyét.

MTI

ENSZ: rengeteg embert végeznek ki Iránban, sok a jogsértés

Hiába tiltakozik több ország, egyre több kivégzést hajtanak végre Iránban – derül ki az ENSZ friss jelentéséből. Tavaly 670 embert végeztek ki az iszlám köztársaságban. Ez meredek emelkedést jelent 2003-hoz viszonyítva, amikor még kevesebb, mint száz halálos ítéletet hajtottak végre.

MTI


Fegyvereket kaphat Izrael Amerikától, ha idén nem támadja meg Iránt

Bunkerek ellen bevethető bombákat és nagy hatótávolságú légi utántöltő repülőgépeket ígért az Egyesült Államok Izraelnek, ha kötelezi magát, hogy idén már nem mér csapást Iránra - írta csütörtöki számában a Maariv című izraeli újság. A nyugati diplomatákat és hírszerzési forrásokat idéző lap szerint az amerikai kormány ezen a héten tette a javaslatot, Benjámin Netanjahu kormányfő washingtoni látogatásakor.

MTI

Az izraeliek többsége nem támadná meg Iránt

Az izraeliek többsége szerint ha az Egyesült Államok nem támadja meg Irán atomlétesítményeit, akkor Izraelnek nem szabad ezt egyedül megpróbálnia - derül ki a Háárec című izraeli lap és a Dialóg közvélemény-kutató intézet közös felméréséből.

MTI


Izrael: Irán nem mond le az atomprogramjáról

Jaakov Amidror, az izraeli nemzetbiztonsági tanács vezetője üdvözölte szerdán azt, hogy az ENSZ-ben rövidesen felújul a párbeszéd Iránnal atomprogramjáról, de figyelmeztetett a dialógus kudarcának lehetőségére.

MTI

Iránnak végezhetett Észak-Korea atomkísérleteket

Észak-Korea Irán számára végezhetett kísérleti robbantást dúsított uránnal töltött robbanófejjel több titkosszolgálat szerint - írta a német védelmi minisztérium tervezési osztályának egykori vezetője a Welt Online által közölt cikkében.

MTI

Obama: nem igaz, hogy közel a döntés Irán megtámadásáról

Az Egyesült Államok "nem tűri el", hogy Teherán nukleáris fegyverhez jusson, de a diplomáciának van még módja megoldani az iráni problémát, és ezt az amerikai és az izraeli hírszerzés is megerősítette - jelentette ki kedden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök.

MTI


Romney a reagani modellt alkalmazná Iránnal szemben

Elnökként a "katonai opcióval" kombinálná a diplomáciát annak érdekében, hogy megakadályozza Irán nukleáris fegyverhez jutását - írta a The Washington Postban kedden közölt állásfoglalásában Mitt Romney republikánus elnökjelölt-aspiráns.

MTI


Nagyon aggódik a NAÜ Irán miatt

Komoly aggodalmának adott hangot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője hétfőn amiatt, hogy az iráni atomprogramnak katonai vetülete is lehet.

MTI

Obama: Amerika erőt alkalmaz Irán ellen, ha kell

A diplomáciának van még rá ideje, hogy eltérítse Iránt a nukleáris fegyver beszerzésének szándékától, de ha szükség lesz rá, az Egyesült Államok tétovázás nélkül az erő alkalmazásához nyúl majd - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok legjelentősebb Izrael-barát lobbiszervezetének washingtoni tanácskozásán.

MTI