Listázták, hány külföldi halt meg Izraelben a Hamász terrortámadása miatt
Eddig több mint 100 külföldiről tudni, hogy meghalt, eltűnt vagy túszul ejtette a Hamász Izraelben. Magyar nincs köztük.
Eddig több mint 100 külföldiről tudni, hogy meghalt, eltűnt vagy túszul ejtette a Hamász Izraelben. Magyar nincs köztük.
Izraeli vadászgépek számos célpont ellen intéztek támadás a Gázai övezetben péntek késő este, több tucat palesztin Hamász-fegyveres halálát okozva – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) sajtószolgálata szombaton.
Izrael 2013-ban azt mondta, leszerelte a fehér foszfort tartalmazó fegyvereit, ám most úgy tűnik, ismét használta az anyagot a Hamász terroristái ellen.
Izrael elhitte egy terrorszervezetnek, hogy politikai párttá vált, közben pedig nincs könnyű dolga a zsidó államnak a Gázai övezet ellen tervezett szárazföldi offenzívával sem, lévén több mint negyven éve nem mozgósított annyi katonát, mint most, így nincs rutinja ebben. Lengyelország vasárnap választ, Agnieszka Holland filmrendező egy interjúban azt mondta: az Európai Uniót azért hozták anno létre, hogy védelmet nyújtson a holokauszt és a rasszizmus ellen. Mára viszont itt lenne az ideje egy emlékeztető oltásnak.
Izraelnek kötelessége megvédeni állampolgárait – mondta az Európai Bizottság elnöke.
Közben Izrael északi részén is akcióban a hadsereg.
Az ENSZ azután szólalt fel, hogy az izraeli hadsereg felszólította Gázaváros minden lakosát, több mint egymillió embert, hogy 24 órán belül távozzon a Gázai övezet déli részébe.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerint "kemény dió" lesz kiüríteni Gáza északi részét.
A háború kitörésének napján mészároltak le több száz embert a Hamász terroristái egy zenei fesztiválon.
A külföldiek között vannak szlovákok, amerikaiak, izraeliek és osztrákok is.
Korábban csak kérték az ott lakókat, ne hagyják el otthonaikat.
Támadás esetén Helsinkiben mindenki óvóhelyre jutna, Budapesten a lakosságnak alig a fele lenne ilyen szerencsés, a németek pedig nagyon rosszul járnának.
Az orosz elnök szerint „a legfontosabb a vérontás megállítása".
Őket különgéppel fogják hazahozni Budapestre.
Egy nappal azután, hogy az országban járt az amerikai külügyminiszter.
Mi a Hamász, ki a vezetője, ki finanszírozza, mi köze a Hezbollahhoz, a Palesztin Iszlamista Dzsihádhoz, hol van a Gázai övezet, mit jelent a „két állami megoldás”, mi az a Vaskupola, és mik azok a kibucok, amelyekbe betörtek a Hamász fegyveresei? Körbejártuk az izraeli-palesztin háború kapcsán legtöbbször említett fogalmakat, hogy kevesebb legyen a fekete lyuk a hírek olvasása közben.
Frank Füredi Várhelyi Olivért nagyon bátornak tartja.
Akik mégis elmennének tüntetni, azok ellen a rendőrök intézkedni fognak.
Egyelőre a terrorszervezet nem közölte, hogy pontosan kik haltak meg a szombaton elrabolt 150 túsz közül, sem azt, hogy akik nem izraeliek voltak, azok milyen állampolgárságúak.
A Wall Street Journal korábbi főszerkesztője azt írja, Izraelnek nem kell önmérsékletet tanúsítania a Hamásszal szemben. Yuval Noah Harari úgy véli, a mostaninál nagyobb veszéllyel Izrael megalakulása óta nem néztek szembe az izraeliek és a palesztinok. Várhelyi Olivér diplomáciai magánakciója után Ursula von der Leyennek fel kell tennie a kérdést, hogy kézben tartja-e még a csapatát, írja a Die Presse. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.