Palesztinpárti aktivistákkal Gázába tartó hajót fogott el az izraeli haditengerészet
A Handala nevű hajót az asdódi kikötőbe irányították, a palesztinpárti aktivisták biztonságban vannak. A Gázai övezet “blokádjának megtörését” tervezték.
A Handala nevű hajót az asdódi kikötőbe irányították, a palesztinpárti aktivisták biztonságban vannak. A Gázai övezet “blokádjának megtörését” tervezték.
A szünet célja, hogy elősegítse az élelmiszer és a gyógyszer biztonságos eljuttatását a rászoruló civilekhez.
Több mint egy tucat halottról és több száz sebesültről számoltak be. Gázába alig jut segély az emberek éheznek egy nap alatt három csecsemő halt éhen.
A zsidó politikai, kulturális és tudományos folyóirat megkeresésére tizenöten válaszoltak.
„Csak katonai célpontokat támadunk, és mindent megteszünk a civil lakosság és az infrastruktúrák, különösen a vallási intézmények védelme érdekében” – ígérte az izraeli hadsereg.
Egy amerikai állampolgár is volt a nyolc meggyilkolt drúz között, akiket a hozzátartozók szerint a szír kormányhoz köthető fegyveresek végeztek ki.
A Gázában rekedt túszok hozzátartozói attól tartanak, hogy a hadsereg hadműveletei veszélybe sodorják családtagjaikat.
Vasárnap az izraeli hadsereg evakuálási parancsot adott ki Gázára.
Korábban a területen nem indítottak szárazföldi hadműveletet, az evakuálás azonban arra utalhat, hogy ez a közeljövőben megváltozhat.
Isten kiválasztott népének tartják magukat, talán másfél millióan lehetnek, az egyik legnagyobb diaszpórájuk Dél-Amerikában van, a zsidók a legjobb barátaik és gyanakodva néznek a megjuhászodott dzsihádistákra, akik Szíriát vezetik.
Betegszabadságra küldték az izraeli miniszterelnököt, miután ételmérgezéssel diagnosztizálták.
Az izraeli hadsereg korábban légicsapásokat hajtott végre a szíriai kormányerők konvojai ellen, és csapást mért a szíriai védelmi minisztérium épületére is Damaszkuszban.
Az izraeli miniszterelnök vizsgálatot rendelt el az incidens kivizsgálására.
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
Így kívánnak nyomást gyakorolni Izraelre Gáza miatt.
Az elmúlt napokban harcok törtek ki az új szír kormány csapatai és az ország déli részében élő drúz fegyveresek között, Izrael pedig a drúzok védelmében igyekszik belekényszeríteni Damaszkuszt valamilyen megállapodásba.
Az elmúlt napok folyamán harcok törtek ki az új szír kormány csapatai és az ország déli részében élő drúz fegyveresek között, Izrael pedig a drúzok védelmében igyekszik belekényszeríteni Damaszkuszt valamilyen megállapodásba.
A Benjamin Netanjahut hatalmon tartó kormánykoalíció régóta az ultraortodox zsidók sorozásának kérdésén feszül össze, mely végül most robbant: Két párt megtette a bejelentést, de buktatni nem akarnak. Kisebbségi kormánnyal döcöghet tovább Jeruzsálem.
Maszúd Peszeskján a lábán sérült meg iráni médiajelentések szerint.
A betiltott Palestine Action szervezet iránt fejezték ki támogatásukat a letartóztatott tüntetők.