Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Jászladány

MTI Plázs

Lépfene: a hónap végére feloldhatják a jászladányi vesztegzárat

Várhatón október második felében oldják fel a helyi állategészségügyi zárlatot Jászladányban, ahol szeptember közepén lépfene fertőzést mutatott ki az illetékes hatóság juhoknál. A fertőzött állományban az utolsó elhullás szeptember 20-án történt, szeptember 27-én az állatokat másodszor is beoltották lépfene ellen. Az állomány a vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmében jelenleg is helyi zárlat alatt van.

MTI Itthon

Két méternyi föld borítja Jászladányban a lépfenés állattetemeket

Fertőtlenítés után két méter vastag földréteggel fedték le a szakemberek azt a helyet, ahol a jászladányi lépfene-fertőzésben elpusztult állatokat elásták, a helyszínt pedig elzárták, hogy megakadályozzák a kórokozók spóráinak környezetbe jutását – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtökön.

MTI Itthon

Lépfene: feljelentést tett a kormányhivatal

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága a lépfenefertőzéssel kapcsolatban büntető feljelentést tett - közölte a kormányhivatal csütörtökön.

MTI Itthon

Antrax Jászladányban: emberek nem betegedtek meg

A vizsgált állatállományban nem történt újabb megbetegedés a lépfene következtében, ember megfertőződéséről sem érkezett jelzés - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott kedden Jászladányban, a helyi védelmi bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Lépfene Jászladányban: emberen nem észlelték a fertőzést

Az egészségügyi és katasztrófavédelmi hatóságok urai a helyzetnek a Jászladányban feltárt lépfene, azaz antrax fertőzéssel kapcsolatban - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Antraxra bukkantak Jászladányban

Lépfene, azaz antraxbaktériumot mutatott ki egy laboratóriumi vizsgálat egy jászladányi állattartónál, akinél helyi zárlatot, forgalmi korlátozást rendeltek el, és a fagyasztójában talált húsokat elkobozták. A településen vasárnap polgárőrök, önkormányzati dolgozók, közmunkások jártak házról házra, hogy tájékoztassanak mindenkit a kórokozó megjelenéséről – írta hétfői számában az Új Néplap.

1 2 3
Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

A címlapról ajánljuk