#Józsefváros

Elfogultsággal vádolt kerületi lapok
 

Elfogultsággal vádolt kerületi lapok

A IV., a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat is visszautasította, hogy az MSZP elfogultsággal vádolja helyi lapjaikat. Újpest és Józsefváros vezetői szerint jobb lett volna, ha Molnár Zsolt szocialista politikus előbb beleolvasott volna azokba a lapokba, melyekről nyilatkozott.

MTI MTI

Drogdílereket fogtak a Nagyfuvaros utcában
 

Drogdílereket fogtak a Nagyfuvaros utcában

Kábítószerrel való visszaélés bűntett gyanúja miatt indított eljárást öt magyar és egy külföldi férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) VIII. kerületi kapitánysága - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

MTI MTI



Tilos lesz kukázni a VIII. kerületben
 

Tilos lesz kukázni a VIII. kerületben

Tilos lesz kukázni a főváros VIII. kerületében 2011. január 1-jétől - erről döntött szerdai ülésén a városrész képviselőtestülete. Kocsis Máté polgármester előterjesztése alapján a szeméttárolók tartalmának kiszórása köztisztasági és közegészségügyi szempontból is kifogásolható, ezért döntöttek a tilalom bevezetése mellett. Aki megszegi a rendeletet, 50 ezer forint pénzbírságra számíthat.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH



Szurkálás a Józsefvárosban
 

Szurkálás a Józsefvárosban

Egy kisteherautót akart feltörni egy ember szombat este a főváros VIII. kerületében, a Köztársaság téren, ám a tulajdonos ezt észrevette, és lábon szúrta a tettest.

MTI MTI








Józsefvárosban szavazhat a legtöbb kisebbségi választó
 

Józsefvárosban szavazhat a legtöbb kisebbségi választó

Az október 3-ai kisebbségi választáson Budapesten várhatóan a VIII. és a XVIII. kerületben szavaz majd a legtöbb kisebbségi választó, míg a legkevesebben az I. és a XII. kerületben jelentkeztek a jegyzékbe - derül ki az Országos Választási Iroda világhálós oldalán közzétett adatokból.

MTI MTI

Elfogtak egy józsefvárosi késelőt
 

Elfogtak egy józsefvárosi késelőt

Még menekülés közben elfogták a rendőrök azt a támadót, aki késsel életveszélyesen megsebesített egy férfit hétfő este a VIII. kerületben - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

MTI MTI


Bankrablás a József körúton
 

Bankrablás a József körúton

Kiraboltak egy pénzintézetet péntek reggel a főváros VIII. kerületében, a József körúton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

MTI MTI

Késelés a VIII. kerületben
 

Késelés a VIII. kerületben

Életveszélyes sérülést szenvedett egy férfi, akit Budapesten egy lakásban késeltek meg - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

MTI MTI