Gyertyákkal világítanák meg Károlyi szobrát
Vállaljuk, hogy kifizetjük Károlyi Mihály villanyszámláját, gyűjtést rendezünk e célból és a befolyó pénzt felajánljuk Budapest Főváros Önkormányzatának - írja a Progresszív blog.
Vállaljuk, hogy kifizetjük Károlyi Mihály villanyszámláját, gyűjtést rendezünk e célból és a befolyó pénzt felajánljuk Budapest Főváros Önkormányzatának - írja a Progresszív blog.
Körülbelül százan vettek részt szerda este a Károlyi-szobornál tartott megemlékezésen a Parlamentnél, ahol a Magyar Nők Szövetsége és az LMP politikusai vontak párhuzamot Károlyi Mihály és az aktuálpolitika között.
Felháborítónak tartja az MSZP, hogy a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége a Jobbik javaslatát elfogadva úgy határozott, hogy lekapcsolják Károlyi Mihály Kossuth téri szobrának díszkivilágítását.
Az első magyar köztársaság, az úgynevezett „népköztársaság“ elnökének, a balszerencsés sorsú nagykárolyi Károlyi Mihály grófnak a szobra – legalábbis egyelőre – megmenekült. Az Országgyűlés 39 igen, 307 nem arányban utasította el a Jobbik-frakció módosító javaslatát, amelyet a szélsőjobboldali párt a Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló határozati javaslathoz nyújtott be. Paár Ádám, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőjének írása.
A Jobbik a kormánytöbbség támogatását kéri a parlament épülete mellett található Károlyi Mihály-szobor eltávolítását, illetve egy új, gróf Tisza István egykori miniszterelnök és házelnök emlékét őrző alkotás felállítását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatához.