#KSH

Tovább hanyatlott az építőipar tavaly
 

Tovább hanyatlott az építőipar tavaly

Az építőipari termelés volumene ötödik éve csökken: 2010-ben 10,1 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, tavaly decemberben a termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 12,3 százalékkal esett a 2009. decemberihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

MTI MTI


Januárban 4,0 százalékkal nőttek az árak
 

Januárban 4,0 százalékkal nőttek az árak

A fogyasztói árak az idén januárban 4,0 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, és 0,7 százalékkal haladták meg a tavaly decemberi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Londoni elemzők 4,28 százalék körüli éves inflációt vártak.

MTI MTI

Meglepődtek az elemzők a külkermérlegen
 

Meglepődtek az elemzők a külkermérlegen

Az Erste Bank elemzője meglepő pozitív hírnek mondta a decemberi külkereskedelem alakulását a kedden nyilvánosságra hozott és negatív meglepetésként hatott ipari statisztika tükrében, amikor is egy hónap alatt az ipari termelés novemberhez képest mintegy 12 százalékkal esett.

MTI MTI

A házasságnak befellegzett?
 

A házasságnak befellegzett?

Jó ideje tudjuk már, hogy egyre inkább alábbhagy a házasodási kedv. Mindemellett az alternatív együttélési formák, főleg az élettársi kapcsolatok népszerűsége tapasztalható, ám ez sem kompenzálja az elmaradt házasságkötéseket. Kétségkívül visszaesett a tartós párkapcsolatban élők aránya, miközben nem ritkák az úgynevezett látogatói párkapcsolatok, illetve a szingli életformát választó fiatalok sem. Február 13. a házasság világnapja.

hvg.hu hvg.hu


Jók-e a magyar orvosok?
 

Jók-e a magyar orvosok?

Mennyire vagyunk elégedettek az egészségügyi ellátással, milyen gyakran szorulunk kórházi kezelésre, illetve mennyire vagyunk elégedettek a szakorvosokkal? Fogorvoshoz általában kétévente megyünk, míg leggyakrabban a háziorvosunkat keressük fel. Az Állami Számvevőszék pedig azt vizsgálja, jók-e a magyar háziorvosok és elég pénzt kapnak-e az ellátáshoz.

hvg.hu hvg.hu



Gyorsabban fogy a magyar
 

Gyorsabban fogy a magyar

Nőtt a népességfogyás mértéke 2010. január és november között az előző évi adatokhoz képest, Magyarország lélekszáma tavaly november végén 9 millió 994 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI MTI




Komolyan drágultak az agrártermékek
 

Komolyan drágultak az agrártermékek

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 novemberében 31 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 45,3, az élő állatok és állati termékeké 11 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

MTI MTI

KSH: tavaly 12,3 millió tonna gabona termett
 

KSH: tavaly 12,3 millió tonna gabona termett

Tavaly közel 2,6 millió hektáron, az előző évinél 11 százalékkal kisebb területen 12,3 millió tonna gabona termett, ami több mint 9 százalékkal kevesebb a 2009. évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

MTI MTI



Kevesebb gyerek született az idén
 

Kevesebb gyerek született az idén

A Központi Statisztikai Hivatal keddi közleménye szerint 2010 első tíz hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is némileg alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

MTI MTI

Ennyit keresünk: bruttó 200 ezer, nettó 131 ezer
 

Ennyit keresünk: bruttó 200 ezer, nettó 131 ezer

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma 2010. január–októberben átlagosan 2 millió 699 ezer fő volt. Ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 2,3, a nettó átlagkeresetek 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,0 százalékos növekedése mellett, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően) 2,8 százalékkal emelkedett - jelentette a KSH.

unknown unknown