Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kazincbarcika

MTI Bűnügy

Hűtlen kezeléssel vádolják a kazincbarcikai polgármestert

A vádirat ismertetésével kezdődött kedden a Miskolci Városi Bíróságon az a per, amelyet Szitka Péter kazincbarcikai polgármester ügyében indítottak. Az MSZP-s politikust jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, az ügy másik szereplőjét jelentős értékre elkövetett csalással vádolta meg az ügyészség. A vádirat ismertetése után meghallgatták kedden a gyanúsítottakat.

hvg.hu Bűnügy

Lapátfogú mutogatós rablót keres a rendőrség

Keresi a rendőrség azt a férfit, aki február 27-én, a kora esti órákban Kazincbarcika belterületén bántalmazott egy középkorú nőt, majd arra kényszerítette, hogy adja át neki az értékeit. A személyleírásban a rendőrség kiemelte, hogy a gyanúsítottnak lapátszerű fogai vannak és a támadás közben nem beszélt, csak mutogatott.

hvg.hu Itthon

Fotó: terepjáróval ütötte el a nyomozót a menekülő gyanúsított

Terepjárójával sodort el egy nyomozót az a kazincbarcikai férfi, akit a rendőrök egy bűncselekmény miatt akartak előállítani és gyanúsítottként kihallgatni - tette közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Felszólították, hogy szálljon ki a kocsiból, a férfi viszont inkább gázt adott és elütötte a rendőrt. A kocsi ezután egy furgonnak ütközött, végül egy közeli lakótömb fala állította meg.

MTI Bűnügy

Partidrogokat talált a NAV egy szórakozóhelyen

Illegális partidrogokat, illetve azok porciózásához használt zacskókat és mérlegeket találtak a pénzügyőrök az egyik kazincbarcikai szórakozóhelyen, az ügyben négy férfi ellen indult eljárás kábítószerrel való visszaélés, valamint kábítószer-fogyasztás és -terjesztés miatt.

MTI Itthon

Holnap ismét jöhet a szmogriadó Debrecenben

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke vasárnap két városi mérőállomáson is túllépte a riasztási küszöbértéket, így várhatóan kedden ismét korlátozásokat vezetnek be a városban - közölte a debreceni polgármesteri hivatal hétfőn.

MTI Plázs

Szmogriadó Miskolcon és Debrecenben

Miskolcon és Debrecenben és Kazincbarcikán is elrendelték szombaton a szmogriadó riasztási fokozatát, korlátozásokat vezettek be. Várpalotán fenntartják a riasztási fokozatot.

MTI Vállalkozás

Fotók: felavatta új TDI üzemét a BorsodChem

A BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) észak-borsodi kazincbarcikai telephelyén pénteken felavatta új TDI üzemét, a vegyipari óriásvállat 200 millió euró értékű beruházásával Európa vezető toluol-diizocianát (TDI) gyártói közé kerülhet.

MTI Gazdaság

Vegyianyaggyárat építenek Kazincbarcikán

A BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) és az osztrák Donau Chemie AG (Donau Chemie) partnerségi megállapodása értelmében a Donau Chemie vízkezelési vegyianyaggyárat hoz létre a BorsodChem kazincbarcikai telephelyén - közölte a BorsodChem hétfőn. Az új létesítmény a BorsodChem izocianát-gyártásának egyik melléktermékeként keletkező sósavat fogja feldolgozni.

MTI Sport

Mégsem vonul vissza Komlósi Ádám

Az előző idény végén ugyan bejelentette visszavonulását, az NB II-es Kazincbarcikában azonban mégis tovább futballozik Komlósi Ádám.

MTI Gazdaság

A kínaiak elindították az új gyár próbaüzemét Kazincbarcikán

A BorsodChem Zrt., a kínai Wanhua Industrial Group magyar leányvállalata kazincbarcikai telephelyen próbaüzembe helyezte új TDI-2 gyárát, miután a Wanhua tavaly ősszel 80 millió eurót bocsátott rendelkezésre az építkezés újraindításához - közölték a vállalatnál.

1 2 3 4 5 6 7 8
Tiborcz István szerint az értékteremtés olyan, mint a hagyma

Tiborcz István szerint az értékteremtés olyan, mint a hagyma

Eldobható telefonokkal védené a kémkedéstől az Európai Bizottság az Amerikába utazó munkatársait

Eldobható telefonokkal védené a kémkedéstől az Európai Bizottság az Amerikába utazó munkatársait

A vér kacskaringós alakzata – Az én hetem Lackfi Jánossal

A vér kacskaringós alakzata – Az én hetem Lackfi Jánossal

Megint megzavarták Magyar Péter fórumát, bilincsben vittek el egy tiltakozót

Megint megzavarták Magyar Péter fórumát, bilincsben vittek el egy tiltakozót

„Oroszország volt és marad az agresszor" – több európai és amerikai politikus is elítéli az idei év leghalálosabb rakétatámadását Ukrajna ellen

„Oroszország volt és marad az agresszor" – több európai és amerikai politikus is elítéli az idei év leghalálosabb rakétatámadását Ukrajna ellen

A hat emberéletet követelő helikopter-baleset után beszünteti működését az üzemeltető cég

A hat emberéletet követelő helikopter-baleset után beszünteti működését az üzemeltető cég

Borúval indul, saras esővel riogat, majd akár 27 fokos melegben tetőzik a heti időjárás

Borúval indul, saras esővel riogat, majd akár 27 fokos melegben tetőzik a heti időjárás

Itt a jegybanki alapítvány vége? Nem megy az olyan egyszerűen

Itt a jegybanki alapítvány vége? Nem megy az olyan egyszerűen

A nemrég elhunyt Bényi Ildikó lánya lesz az Önök kérték! műsorvezetője

A nemrég elhunyt Bényi Ildikó lánya lesz az Önök kérték! műsorvezetője

A címlapról ajánljuk