#Kereskedelmi és Iparkamara

Kovács Áron Itthon

Árulózással fedi fel magát a szekszárdi trafikhálózat

A szekszárdi trafikmutyik egy újabb fejezete sejlik fel egy facebookos szócsata mögött. A trafikügyet leleplező volt fideszes képviselőt a megyei iparkamara egyik tisztviselője árulónak minősítette, miközben kiderült, hogy ő maga is nyithatott két trafikot a városban. Csendestársa ráadásul az a vállalkozó, akit korábban az önkormányzat 200 millió forinttal segített ki, és akinek a polgármesterrel közös cége privatizált egy Volán-telephelyet.

hvg.hu Gazdaság

306 forint közelében járt az euró

Folytatódott a forint zuhanása. Kedd reggel 10 óra előtt pár perccel lépte át a 305 forintot az euróárfolyam, 11 óra után pedig a 306-hoz is igen közel került. Orbán Viktor beszélt a Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén, de bejelentései nem nyugtatták meg a pénzpiacokat.

MTI Gazdaság

Egymásnak ellentmondó kamarai törvények a kormány előtt

Egymásnak több ponton is ellentmondó törvénytervezetről, a vidékfejlesztési, agrár- és élelmiszer, illetve kereskedelmi és iparkamarai jogszabálytervezetekről tárgyal a kormány a keddi ülésén - írja a Világgazdaság a keddi számában.

Lengyel László Publicisztika

Lengyel László: Orbán a Kamarában – színjáték vagy valódi fordulat?

Fogalmam sincs, hogy képes lesz-e megőrizni Orbán Viktor a realizmusát a kormányzásban, vagy kamarai beszéde színjáték volt csupán, amellyel igyekszik megnyerni a középen lévőket és a külföldet. De jobb, ha úgy tesz, mintha államférfi, ésszerű, türelmes, mások véleményére hallgató politikus lenne, mintha Európában volnánk. Nem hinni akarok neki és benne, hanem érteni és megérteni. Alighanem őszinte volt az a mondata, hogy ma még fogalma sincs, hogyan oldja meg a nyitás bonyolult feladatát.

SZFE: Kiderült, kik indítanak osztályt, Vidnyánszky Attila is rajta van a listán

SZFE: Kiderült, kik indítanak osztályt, Vidnyánszky Attila is rajta van a listán

Hófúvás és ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést

Hófúvás és ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést

Rekordösszegű adomány gyűlt össze társadalmi ügyekre 2020-ban

Rekordösszegű adomány gyűlt össze társadalmi ügyekre 2020-ban

Raúl is koronavírusos lett

Raúl is koronavírusos lett

A Budán élők átlagosan 110 ezer forinttal kerestek többet a pestieknél

A Budán élők átlagosan 110 ezer forinttal kerestek többet a pestieknél

A kormány állja Kanadában egy SMA-s gyermek kezelési költségeit

A kormány állja Kanadában egy SMA-s gyermek kezelési költségeit

Melania Trump lett a legkevésbé népszerű first lady

Melania Trump lett a legkevésbé népszerű first lady

Virológus a kínai vakcináról: A hátamon feláll a szőr attól, hogy egész koronavírussal oltsunk

Virológus a kínai vakcináról: A hátamon feláll a szőr attól, hogy egész koronavírussal oltsunk

A címlapról ajánljuk