Bernek, Hosszú aranyérmes, Kapás ezüstöt nyert az úszó-Eb-n
Több érmet is elhoztunk az Európa-bajnokság második napján.
Több érmet is elhoztunk az Európa-bajnokság második napján.
A háromszoros olimpiai bajnok saját világcsúcsától kevesebb mint három tizeddel elmaradva nyerte meg a 100 méter vegyes előfutamait és jutott elődöntőbe a koppenhágai rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon.
Véglegessé vált a magyar úszók programja a koppenhágai rövidpályás úszó-Eb-n.
Kim Walll augusztus 10-én egy tengeralattjáróról tűnt el.
Mosogatóból tulajdonostárs lett a világ legjobb éttermében egy gambiai származású bevándorló.
Nem, nem vezetett be új szolgáltatást a Ryanair, sajnos a repülőút árába a jövőben sem tartozik majd bele az élő zene, de néha megeshet, hogy ha muzsikusok is vannak az utasok között, előkapják a hangszereiket.
Koppenhágában kéthónapos teljes állás egy albérlet kivétele.
Jó az autósoknak, jó a bicikliseknek, lényegesen csökkenti az agglomerációs ingázók miatti dugókat, és egészségesebbé teszi a lakosokat, de egy vagyonba kerül, mi az? A bringasztráda. Németországban, Hollandiában és Dániában már építik, mi meg csak lesünk.
Négy új célállomásra indít járatokat Budapestről a Ryanair a jövő nyári menetrend részeként: Korfura, Koppenhágába, Malagába és Máltára. Emellett megnövelik a dublini járatok számát – jelentették be szerdán.
A dán hírszerzés vezetője azelőtt néhány órával mondott le, hogy közzétették volna a koppenhágai lövöldözésről készült jelentést.