Schiffer odacsapott Orbánnak
Az LMP szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel.
Az LMP szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel.
Bár szóba került a lehetősége, végül nem vállalta el Osztolykán Ágnes, hogy az LMP főpolgármester-jelöltje legyen – derül ki az Indexnek adott interjúból.
Újra Szél Bernadettet és Schiffer Andrást választotta a párt társelnökévé az LMP országos kongresszusa, amelyet szombaton egy budapesti szállodában tartottak.
Mile Lajos, a Lehet Más a Politika (LMP) korábbi frakcióvezető-helyettese válthatja Magdó Jánost Magyarország kolozsvári főkonzulátusa élén – írta csütörtökön a Kolozsváron megjelenő Krónika című erdélyi lap.
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. összes szerződését kikéri az LMP, mert meg szeretnék tudni, hogy mi került ennyibe az új rendszer kialakításában, illetve tisztáznák, hogy mire költik az autósoktól és önkormányzatoktól elvett pénzeket.
Lázár János szerint az alternatív gyermekelhelyezést biztosító intézményekre kiírt pályázat 10,4 milliárd forintos keretösszegéből 5 milliárdra már megkötötték a szerződéseket. Az LMP információi szerint viszont eddig a pályázók töredékét fizették csak ki.
A keleti diktatúrák a gerjesztői a lefelé tartó ár- és bérversenynek, így a velük való barátkozás nem pusztán emberi jogi kérdés, hanem egyenesen a magyar munkavállalók megkárosítása – mondta a hvg.hu-nak Schiffer András, az LMP társelnöke, aki szerint szabad kereskedelemre épülő nyugati világrend válságban van, Orbán Viktor viszont ugyanazt a rossz nemzetállami választ adja, mint amit a neoliberálisok megoldásként javasolnak. Schiffer szerint Orbán csak akkor konfrontálódik Európával, ha saját és oligarchái érdekei diktálják, de egyetlen egy, a délkelet-európai perifériaországok érdekeit szolgáló uniós szintű javaslatot sem tett 2010 óta.
…akkor itt egyben elolvashatja, milyen közleményeket adtak ki ma a pártok. EBESZ-jelentés, extraprofit, klímaváltozás, a vasút nemzeti erőforrás és lakossági mobilitás. Óvoda.
Az LMP társelnöke felhúzta magát azon, hogy miközben őt a DK-sok náciszimpátiával vádolták azért, mert szóba állt a jobbikosokkal, politikusuk, Eörsi Mátyás egy interjúban "romabűnözésről" beszélt.
Ahogyan az előző parlamenti ciklus egészében, úgy az új Országgyűlés munkájának első két hónapjában is az LMP frakcióvezetője, Schiffer András beszélt a legtöbbször és a legtöbbet plenáris ülésen. Május 6-a óta egyébként a képviselők kétharmada szólalt meg a Házban.
Jó esély van arra, hogy az LMP Osztolykán Ágnest indítja főpolgármester-jelöltként az önkormányzati választásokon - értesült az Index.
Az LMP által benyújtott törvényjavaslat a kormányzati propagandát és a monopolhelyzetben lévő cégek reklámozását is betiltaná.
A Tárki júniusi pártpreferencia-vizsgálata szerint nem változott a helyzet: májushoz képest egyetlen párt sem tudott számottevő mértékben erősödni, nem is gyengültek érdemben, így továbbra is a Fidesz-KDNP fölényét és a hozzá képest legfeljebb alig harmadannyi szavazót vonzó ellenzéki pártok nagy lemaradását mérték.
Ha a parlament kormánypárti többsége megszavazza a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodást, akkor az LMP Áder János köztársasági elnökhöz fordul azt kérve, hogy ne írja alá a törvényt - közölte be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett társelnök.
Közlekedésfejlesztés nélkül nincs érdemi gazdaságfejlesztés, ugyanakkor súlyos hiba a vidéki és a fővárosi fejlesztési célok politikai szándékot sejtető szembeállítása - mondta a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja vasárnap Pécsett, sajtótájékoztatón.
Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) minden évben közzéteszi a törvényben meghatározott módon pénzügyi elszámolását és közhasznúsági jelentését - olvasható CÖF-CÖKA vezetőségének szombati, az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében.
Az Ipsos legfrissebb felmérésében a pártok sorában továbbra is a Fidesz áll az első helyen, a Jobbik a második legerősebb, az MSZP támogatottsága csökkent, de a baloldalon még mindig a legnagyobb.
Saját hibái miatt bünteti a kis- és középvállalkozásokat az online kasszák ügyében a kormány - mondta Csárdi Antal, az LMP fogyasztóvédelmi és vállalkozásfejlesztési szakszóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Schiffer lehet képviselő az én rendszeremben. Én az övében elítélt lennék. A szabadság túlfogyasztása miatt.
A Fidesz költötte a legtöbb pénzt a kampányra a parlamenti választásoknál 883,6 millió forinttal, a második legtöbbet pedig az LMP, 714 millióval. Az MSZP közel feleannyit, 463 millió forintot fordított a kampányra. A legkevesebbet a PM és a Magyar Liberális Párt költötte, a PM mindössze 1 milliót, míg Fodor Gáborék 9-et. A Haza Nem Eladó Mozgalom 298,5 millió forint támogatást kapott a költségvetési támogatásból, a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt pedig 149,25 milliót.