#Lettország

Készíthetik a drachmát a görögök
 

Készíthetik a drachmát a görögök

A görögök euróövezeti tagságába kerülhet a vasárnapi népszavazás, és készíthetik a drachmát – lényegében ezt mondta az Európai Központi Bank kormányzótanácsának lett tagja.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI




Újra vizsgálhatják a Baltikum függetlenségét Oroszországban
 

Újra vizsgálhatják a Baltikum függetlenségét Oroszországban

Az orosz főügyészség egy beadvány alapján megvizsgálja, jogszerű volt-e az egykori szovjet hatóságoknak az az 1991-es döntése, amellyel elismerték a három balti állam, Lettország, Litvánia és Észtország kiválását a Szovjetunióból – közölték kedden Moszkvában, megerősítve az erről szóló sajtóértesüléseket.

MTI MTI


Orosz repülőket fedeztek fel a lett határnál
 

Orosz repülőket fedeztek fel a lett határnál

Két orosz szállító repülőgépet és négy vadászgépet azonosítottak a NATO harci repülői hétvégén a Balti-tenger felett, a lett határ közelében, nemzetközi légtérben – számolt be hétfőn a lett hadseregre hivatkozva a Leta lett hírügynökség.

MTI MTI

Lettország megerősíti keleti határait
 

Lettország megerősíti keleti határait

Néhány nappal az után, hogy kiderült, éles lőgyakorlatot kezdett a Balti-tengeren állomásozó orosz hadiflotta, a lett belügyminiszter bejelentette, hogy megerősíti keleti határait "a kelet-ukrajnai háborús válság és az illegális határátlépők" miatt.

MTI MTI

Orosz hadgyakorlat indult Észtország és Lettország határánál
 

Orosz hadgyakorlat indult Észtország és Lettország határánál

Oroszország kiterjedt hadgyakorlatba kezdett szerdán, így jelenleg az Észtország és Lettország határai közelében fekvő Pszkov térségében mintegy kétezer orosz katona vesz részt a manővereken. Egy nappal korábban a NATO és az Egyesült Államok csapatai katonai felvonuláson vettek részt az észt-orosz határ közelében.

MTI MTI

Putyin hibrid háborúját emlegeti már a lett miniszterelnök is
 

Putyin hibrid háborúját emlegeti már a lett miniszterelnök is

Már észlelhetőek Lettországban is az orosz "hibrid háború" egyes elemei – mondta Laimdota Straujuma lett miniszterelnök, aki az orosz hivatalnokok emberi jogokkal kapcsolatos kijelentéseiben érzi ezt a veszélyt. Straujuma az LNT lett tévécsatorna egyik műsorában beszélt erről, és nyilatkozatát szerdán idézte az UNIAN ukrán hírügynökség.

MTI MTI


Lett példa az orosz válságra reagálásra
 

Lett példa az orosz válságra reagálásra

Az 1940-es évek szovjet agresszióját megelőző határincidensekhez hasonló eseteket lát Imants Liegis, az uniós elnökséget januárban átvevő Lettország budapesti nagykövete, aki szerint az EU-nak egységes, szigorú álláspontot kell képviselnie Oroszországgal szemben.

HVG HVG




Náci hősnek tiszteleg egy lett musical: tiltakozik Efraim Zuroff
 

Náci hősnek tiszteleg egy lett musical: tiltakozik Efraim Zuroff

Herbert Cukurs a hírhedt Arajs Kommandó parancsnokhelyettese volt, amely vezető szerepet játszott a zsidók tömeges lemészárlásában Rigában. A neki emléket állító musical ellen sokan tiltakoznak. A lett külügyminisztériumnál azt mondták: "teljesen elfogadhatatlan, hogy ilyen embereket hősöknek állítsanak be", viszont mióta Lettország demokratikus állammá vált, tiszteletben tartja a szólásszabadságot.

MTI MTI



Ahol öt gyerek után korábban lehet nyugdíjba menni
 

Ahol öt gyerek után korábban lehet nyugdíjba menni

Lettországban az a munkavállaló, aki legalább 30 év társadalombiztosítással rendelkezik, és legalább öt gyermeket vagy egy fogyatékkal élő gyermeket 8 éves koráig eltartott, az a nyugdíjkorhatár előtt öt évvel öregségi nyugdíjat igényelhet. A dolog érdekessége az, hogy Magyarországon épp az utóbbi hetekben kezdődött arról vita, van-e annak létjogosultsága, hogy aki gyereket nevel, az számíthat-e több nyugdíjra, illetve kérheti-e korábban nyugdíjazását.

hvg.hu hvg.hu