#MSZP

MSZP: párhuzamos valóságban él a kormány
 

MSZP: párhuzamos valóságban él a kormány

Az a kormányzati politika, amely nem szembesül a valósággal tovább rontja a legszegényebb emberek helyzetét - mondta Varga László MSZP-s képviselő az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának hétfői ülését követően tartott sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Bajnai közös listát és közös kormányfőjelöltet javasol
 

Bajnai közös listát és közös kormányfőjelöltet javasol

Mind az Együtt 2014-nek, mind az MSZP-nek az az érdeke, hogy a lehető legerősebb, a győzelemre legtöbb esélyt adó együttműködési formát alakítsanak ki – mondta Bajnai Gordon az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este annak kapcsán, hogy a jövő pénteken tárgyalások kezdődnek a két párt között.

MTI MTI

Mesterházy:
 

Mesterházy: "Üdvözlünk a fedélzeten, Gordon!"

Mesterházy Attila összehangolhatónak tartja az Együtt-2014 téziseit saját pártjának programjaival, de Bajnai Gordonnak írt nyilvános levelében előhozza azokat a területeket is, amelyeken nem értenek egyet. A szocialista párt elnöke sürgeti a tárgyalásokat Bajnaiékkal, ugyanakkor ezek eddigi elmaradásáért elhárítja maguktól a felelősséget.

hvg.hu hvg.hu





Bajnai: koalíciós kormányzásra készülünk az MSZP-vel
 

Bajnai: koalíciós kormányzásra készülünk az MSZP-vel

Azon az úton megyünk, amelyet meghirdettünk, és meglehetősen gyorsan haladunk – jelentette ki Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014–PM Választói Szövetség vezetője a Népszabadságnak adott interjújában. Bajnai az ellenzéki összefogásról azt mondta, korszakváltásra kell törekedni, de koalíciós kormányzásra készül az MSZP-vel.

hvg.hu hvg.hu

Schmuck Andor villamosjeggyel várta Bajnait a Borároson
 

Schmuck Andor villamosjeggyel várta Bajnait a Borároson

Utolsó, budapesti állomásához érkezett az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség országjárása. Bajnai Gordon csütörtökön az MTI-nek elmondta: megállapodott Mesterházy Attila MSZP-elnökkel arról, hogy jövő héten tárgyalások kezdődhetnek a két párt között.

MTI MTI




Hollande drukkol az MSZP-nek
 

Hollande drukkol az MSZP-nek

Francois Hollande francia államfő sok sikert kívánt az MSZP-nek a jövő évi választásokhoz - árulta el szombaton Párizsban Mesterházy Attila pártelnök, akit hivatalában fogadott a köztársasági elnök.

MTI MTI



Fidesz-szóvivő: átverés az MSZP akciója
 

Fidesz-szóvivő: átverés az MSZP akciója

Jogilag és tartalmilag is átverésnek tartja az MSZP aláírás-gyűjtési akcióját a Fidesz. Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a baloldal aláírásgyűjtése számos hiányossággal küzd. Az MSZP szóvivője szerint a Fidesznek nem kéne átverésről "papolnia".

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu