Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#MSZP

Hírszerző/FH Gazdaság

MSZP: Matolcsy György mondjon le

Az MSZP gazdasági szakpolitikusa szerint "brutális bejelentés", hogy csak 3 hónapig jár majd a munkanélküli járadék, hiszen jelenleg 490 ezer a munkanélküliek száma és a statisztikák szerint kétharmaduk, tehát több mint 300 ezren nem találnak állást 3 hónapon belül.

Fürjes Judit Vélemény

Szanyi Tibor: Minden esély megvan az előrehozott választásokra

Az ország lőporos hordón ül, minden egyes másodperc, amit a kormány az ország vezetésével tölt, milliárdos károkat jelent, tehát minél előbb el kell távolítani őket – fejtegette a hvg.hu-nak adott interjúban, egyebek között, Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja, aki az új alkotmány elfogadását is „nemzetellenes merényletként” aposztrofálta.

MTI Itthon

Az LMP nem közösködik a szocialistákkal

Az MSZP sajnálatára az LMP elzárkózott attól, hogy a két párt a Fidesz legyőzése érdekében együttműködjön a május végi zuglói időközi önkormányzati választáson - mondta Mesterházy Attila szerdán újságíróknak.

hvg.hu/MTI Itthon

MSZP: Budai Gyula magyarázkodik

Az MSZP lehullt a lepel az elszámoltatási biztos lakásügyéről, hiszen "ő is jóval a piaci ár alatt jutott a Honvédelmi Minisztérium (HM) által kiutalt lakáshoz, miközben épp most támadja ugyan ezen okok miatt a HM volt vezetőit".

hvg.hu Itthon

Alkotmányozás: felszívja-e még magát az ellenzék?

Naponta szólal meg az ellenzék a Fidesz alkotmányozásának tartalma és metódusa ellen tiltakozva. Három demonstrációt már beharangoztak a parlamenti zárószavazást megelőző napokra. Vajon a zárószavazás, illetve az aláírás napján érdemes-e még előrukkolniuk valamivel?

MTI Itthon

Az MSZP az áprilisi törvényekkel állítja szembe az új alkotmányt

Lendvai Ildikó hétfői közleményében emlékeztetet arra, hogy 1848-ban ezen a napon eltörölték a robotot, a kilencedet és a tizedet, megnyitották a jobbágyfelszabadítás útját, jogot adtak a kisemmizetteknek. Ezzel szemben szerinte az új alkotmány aláássa a szociális és állampolgári jogok garanciáit, kisemmizhetővé teszi a legnehezebben élőket, lehetővé teszi a társadalombiztosítás államosítását és "érdemességtől" teszi függővé a szociális ellátásokat.

MTI Itthon

Keller biztos benne, hogy felmentik

Keller László biztos abban, hogy bűncselekmény hiányában felmentő ítélet születik ügyében, ahogyan az korábban munkatársa esetében történt. A szocialista politikus, volt közpénzügyi államtitkár abban is bízik, hogy az ügyészség egyszer azokkal szemben is eljár, "akik ingyenvadászatokkal károsították a nemzeti vagyont".

hvg.hu Itthon

Vádat emeltek Keller László ellen

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) április 8-án Keller László egykori közpénzügyi államtitkár, volt országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés bűntette miatt – közölték. A főügyészség szerint a szocialista politikus jogellenesen gyűjtött adatokat Somogy megyei vadászatokról.

1
289 290 291 292 293
360
Egy IKEA-raktárban rejtett el aknákat, emiatt menesztették a lengyel tábornokot

Egy IKEA-raktárban rejtett el aknákat, emiatt menesztették a lengyel tábornokot

1 km hosszú naperőművet telepítene az űrbe Kína, már fejleszti hozzá a rakétát is

1 km hosszú naperőművet telepítene az űrbe Kína, már fejleszti hozzá a rakétát is

Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

Tudósok szerint 2050-re elérhető, hogy az energiatermelés 100 százalékban zöld legyen

Tudósok szerint 2050-re elérhető, hogy az energiatermelés 100 százalékban zöld legyen

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Megszólalt a Skóciában eltűnt magyar ikerpár két testvére

Megszólalt a Skóciában eltűnt magyar ikerpár két testvére

A címlapról ajánljuk