#MSZP


Az MSZP választmánya támogatja Bajnait
 

Az MSZP választmánya támogatja Bajnait

Az MSZP választmánya csütörtöki ülésén meghallgatta Bajnai Gordont és támogatta miniszterelnök-jelöltségét - jelentette be Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke a testület ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

MTI MTI


Veres: Gyurcsány lehordta Szekerest, de nem úgy
 

Veres: Gyurcsány lehordta Szekerest, de nem úgy

Veres János megerősítette, hogy éles vita volt az MSZP keddi megyei elnöki tanácskozásán, de azt nem, ami a sajtóban ezzel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc kormányfő és Szekeres Imre elnökhelyettes szóváltásáról megjelent.

MTI MTI


Szekeres Imre lehet az új MSZP-elnök?
 

Szekeres Imre lehet az új MSZP-elnök?

Az Inforádió értesülései szerint a szocialista párt vidéki szervezeteiben komoly visszhangja volt Gyurcsány taktikázásának. A volt kormányfő Vitányi Ivánt javasolta pártelnöknek, melyet az elnökség határozottan elutasított. A budapesti szervezet Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét egyaránt alkalmasnak tartja a párt vezetésére. Végleges döntés holnap várható.

hvg.hu hvg.hu


A NOL szerint Gyurcsány lehordta Szekerest
 

A NOL szerint Gyurcsány lehordta Szekerest

Gyurcsány Ferenc élesen kritizálta Szekeres Imre elnökhelyettest, akit "gyenge emberi minőségűnek" nevezett az MSZP megyei elnökeinek és tisztségviselőinek keddi tanácskozásán - olvasható a Népszabadság Online és a Hírszerző beszámolójában.

MTI MTI

Bajnai Gordon: stróman a Gyurcsány Zrt. élén?
 

Bajnai Gordon: stróman a Gyurcsány Zrt. élén?

Leköszönő kormányfőnk (és pártja) tucatnyi emberből csinált balekjelöltet, hogy a végén kirántsa a cilinderből Bajnai Gordont. Eme folyamat az önmagába visszatérő politikai Möbius-szalag, amely Gyurcsány Ferenctől indul, és oda is kanyarodik vissza. Túladagolt küldetéstudattal megáldott (megvert?) emberünknek Bajnai lényegében az önátmentés trójai falova. Mely ama célt szolgálja, hogy ismét ő, mármint Gyurcsány lehessen az örök túlélő.

unknown unknown


Csizmadia Ervin: Lesz-e Gyurcsány Ferencnek pártja?
 

Csizmadia Ervin: Lesz-e Gyurcsány Ferencnek pártja?

A hét vége nagy miniszterelnök-jelölési kálváriája mellett eltörpült egy másik, nem kevésbé jövőbe mutató kérdés végiggondolása: mi lesz a nagy hirtelenjében mindkét pozíciójáról lemondott és lemondatott miniszterelnök-pártelnök további sorsa?

unknown unknown



Gyurcsány visszatérhet
 

Gyurcsány visszatérhet

Az MSZP hétfői frakcióülésén voltak olyan vélemények, hogy Gyurcsány Ferencnek meg kellene fontolnia, valóban távozik-e az MSZP elnöki posztjáról - tudta meg az MTI szocialista politikusoktól a képviselőcsoport zárt ülése után. A hvg.hu úgy tudja, Gyurcsány újra indulna a pártelnöki posztért

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Lendvai: az MSZP tudta, mire készül Bajnai
 

Lendvai: az MSZP tudta, mire készül Bajnai

Hatszázmilliárd forintos kiadáscsökkentés is szerepel Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt programjában - derült ki Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szavaiból hétfőn, a képviselőcsoport ülése után.

MTI MTI

Az SZDSZ is támogatja Bajnai Gordon jelölését
 

Az SZDSZ is támogatja Bajnai Gordon jelölését

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje - jelentette be Kiss Péter, a szocialisták alelnöke vasárnap este a frakcióülés után. Az SZDSZ ugyancsak a jelölt támogatásáról döntött a késő éjszakáig folyó tárgyalások végén. Bajnai mindkét találkozón ott volt.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


Bajnai vár az SZDSZ válaszára
 

Bajnai vár az SZDSZ válaszára

Bajnai Gordon programbeszédet mondott az MSZP-frakció vasárnap esti ülésén, majd szimpátiaszavazáson támogatást szerzett programjához, így ő a szocialisták kormányfőjelöltje. A gazdasági miniszter állítólag éjfélig adott időt az SZDSZ-nek, ám Demszky Gábor szerint ilyen ultimátum nem volt.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu