Bajnai Gordon: stróman a Gyurcsány Zrt. élén?

Bajnai Gordon színre lépését az tette lehetővé, hogy jelen pillanatban az országházi többséget alkotó formációk nem látnak rajta kívül más megoldást. Bármilyen különösen hangzik, egy mielőbbi rendkívüli időközi választás nem a Fidesz, hanem az MSZP érdeke lett volna. Egy füst alatt lezavarva az uniós választással, gerjesztve az Orbán-fóbiát, kritizálva - némi posztkádári demagógiával adagolva - a reformokat sürgető nemzetközi bankvilágot, könnyen feltornászható lett volna néhány százalékkal a támogatottság. Egy 2009 nyarán hivatalba lépő Orbán-kormány olyan drasztikus juttatás- és kedvezménymegvonó intézkedésekre lett volna rákényszerülve, amelyek lehetővé tették volna a baloldalnak a jövő őszi helyhatósági szépítést.

A fenti konstrukció természetesen a szocialisták önkormányzati pozícióviselőinek lett volna érdeke. Lévén, hogy egzisztenciájuk részben vagy teljesen független az országgyűlési-kormányzati mandátum- és pártarányoktól. (S persze ők lehetnének a politikai inga jobbról balra történő visszalendülésének legnagyobb nyertesei.) Ugyanakkor az MSZP párt- és kormánytisztviselői, honatyái (-anyái) egzisztenciális veszélyként élnének meg egy számukra kedvezőtlen választási eredményt. Valószínű, hogy sokaknál ez nem csupán mandátumuk, de egyben közéleti pályafutásuk befejezését is jelenti. Így logikus részükről a status quo őrzése. A „köznép”, a talpas párttagság rettegése a kétharmados Viktortól, az „Orbán-restaurációtól”, (melyet tudatosan is szítanak), lehetetlenné teszi a józan paraszti latolgatást. Mindamellett a hatalomvesztés óriási átrendeződést generálhat majd a baloldalon.

Bajnai Gordon. Trójai faló? © MTI

E tünetek összesűrűsödve jelentkeznek az SZDSZ háza táján is. Vezetőik szóban számon kérték ugyan a reformkurzus elszabotálását, felpuhulását, de addig soha nem merészkedtek, hogy az veszélyeztesse a koalíciót. Ugyan tavaly ilyenkor papíron szakítottak a kormánypártisággal, de csendestárs-kültagként tovább tevékenykedtek a Gyurcsány Zrt. berkeiben. Formálisan megszűnt ugyan státuszuk a végrehajtó hatalomban, de a balliberális gazdasági klientúra és médiaholdudvara ebből semmit sem érzett.

Változatlanul fennmaradt a Gyurcsány-Kóka-tengely, amelynek jegyében az SZDSZ-frakció a parlamenti többség hivatalos megszűnése után is garantálta a kormány regnálását. A párttagság, illetve a liberális értelmiségiek egy része, valamint hírmondónak egy-két politikusuk vállalni látszott a nyílt és tényleges szakítást. De a frakciótagok és az ügyvivők hangadói mindig keresztülverték a kormány támogatását. Csakhogy minél tovább várnak a szakítással, annál rizikósabb lesz a kiugrás. Nehéz szánakozásmentesen tekinteni rá, hogy a piac láthatatlan kezére esküdő, szavakban állami kiadáscsökkentést hirdető megélhetési liberálisok mennyire félnek attól, hogy a nép leépíti őket. S akkor, kihullván a pikszisből, a magánszektorban kell boldogulniuk. Egzisztenciájuk féltése bírta rá őket arra, hogy támogassanak egy olyan kormányt, amelynek gazdaságpolitikája már nyomelemekben sem tartalmazott szabadpiaci, neoliberális összetevőket.

A két párt egymás foglyaként sodródott a végzete felé. Mely eljött, amikor a hazai újraelosztási-ellátórendszeri válságot tovább súlyosbította a begyűrűző világgazdasági válság. Hazánk a gazdasági fenntarthatatlanság és a politikai kormányozhatatlanság szakadéka felé robogott.

Ekkor hajtott végre Gyurcsány önpuccsot, érezvén, hogy ritkul körülötte a levegő. Ezt azután követte a körhintára ültetett (ál)jelöltek szédült forgása. Nagy presztízsű, világszerte jegyzett gazdasági szakértők (pl. Surányi György) mind nemleges választ adtak. Egyik-másik talán megszimatolta, igencsak kilóg a lóláb. S magukban rákérdeztek: hogyan garantálna reformokat ama többség, amely hét év alatt egyetlen tartósan pozitív intézkedésre nem volt képes?

A személyi javaslatokba belefásult MSZP és SZDSZ végül elfogadta a Gyurcsány által mindig is preferált Bajnai jelölését. Bajnai vállalta a rigorózus csődgondnok hálátlan és népszerűtlen szerepét. Gyurcsány azonban korántsem tervez visszavonulást a politikai életből. A háttérből próbál majd meg irányítani.

Egy lehetséges forgatókönyv szerint Bajnai jövőre beharangozott hatszáz milliárdos kiadáscsökkentése átmeneti lélegzethez juttatja fuldokló nemzetgazdaságunkat, megnyugtatja a pénzüket féltő külföldi hitelezőket. Ám költségvetés aligha lesz már belőle. Őszig kihúzni - ez a cél. Ha odáig eljutnak, gyerekjáték lesz Bajnait leütni a sakktábláról, a büdzsét addig puhítani, míg az SZDSZ-nek bevállalhatatlan lesz és populista félfordulattal demagógiaversenyre lehet kelni Orbánnal. Aztán szeptember beköszöntével lehetne választást kiíratni, a büdzsé (és a megszorítások) terhét rátolni a Fideszre. A gond mindezzel csupán annyi, hogy ismét rámenne teljes év a gazdaság- és társadalompolitikai helybejárásra. Amitől az ország húzná a rövidebbet. Továbbá leesne a szakadék aljára. Összezúzva magát. Nem kicsit, nagyon.

Papp László Tamás