Tóbiás elnökségét Gyurcsány mentheti meg
Még másfél hónap van az MSZP tisztújításáig, a Népszabadság felmérte az erőviszonyokat.
Még másfél hónap van az MSZP tisztújításáig, a Népszabadság felmérte az erőviszonyokat.
Tóbiás József és Gurmai Zita MSZP-s politikusok Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatót, ahol egyebek mellett elhangzott: a miniszterelnöknek csak addig van szüksége az EU-ra, "amíg bevételhez tudja juttatni a haverjait és a családtagjait".
A Fidesz hétfőn kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a házszabálytól való eltéréssel döntsön a kötelező betelepítési kvóta ügyében kiírandó népszavazásról, miután a Kúria kimondta, hogy lehet az ügyben referendumot tartani. Kósa szerint az MSZP csak trükközik a saját népszavazási kérdeseikkel.
Az MSZP szerint közjogilag ugyanaz a helyzet az általuk támogatott népszavazási kérdések és a kormány kvótanépszavazása ügyében; mindegyik kiírásáról az Országgyűlésnek kell döntenie. Az párt ezért hétfőn benyújtja határozati javaslatát a parlamentnek.
Az MSZP szerint az MNB-botrány a korrupció minősített esete, hiszen családtagok, baráti cégek jártak jól.
Tóbiás József szerint a Fideszen múlik, hogy lesz-e megint vasárnapi bérpótlék a dolgozóknak.
Odavan az MSZP-s Kunhalmi Ágnes biciklije, vasárnap lopták el – írta a Facebookon. A politikus úgy fogalmazott: „szomika vagyok, mert nagyon szerettük egymást”. Gyalogolnia valószínűleg nem kell, a posztja szerint szerez egyik másik kerékpárt, és „most már nem csak egy kis zárat, hanem hajóláncot veszek rá és egy vasmacskát”. Ezek szerint a piros biciklin nem biztos, hogy volt lakat, bár a lopás körülményeiről nem tudni semmit. Ha lett volna, a képviselő most jó eséllyel nem lenne szomika.
Teljes körűen átvilágítják a rendőrök azt a cégláncolatot, amibe a négy hónapja nyomtalanul eltűnt Sápi Attila zuglói MSZP-s önkormányzati képviselő cége is tartozott – tudta meg a Magyar Nemzet rendőrségi forrásból.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MN) elnökének lemondását követelő tiltakozást tartott azt MSZP szombaton a jegybank fővárosi székháza előtt.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke jelent valódi veszélyt a forintra és a monetáris politikára - közölte Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője.
Elég volt Matolcsy! címmel szervez tünetést az MSZP a Magyar Nemzeti Bank elé szombat délutánra.
Az év első néhány hónapja nem a Fidesznek kedvezett a Tárki felmérése szerint. A teljes népességben 31-ről 27 százalékra csökkent a Fidesz-tábor aránya, miközben az MSZP elhagyta a januári mélypontot, és 7-ről 10 százalékra növelte támogatói bázisát, nagyjából beérve a Jobbikot. Még mindig a pártot nem választók hányada a legnagyobb, körükben azoknak a száma nőtt, akik titkolják politikai preferenciájukat.
Az MSZP szerint megint csak a jómódúaknak és a fideszes haveroknak kedvez a jövő évi költségvetés.
A Fidesz budapesti elnöke szerint nemzetközi szintű baloldali botrányról van szó.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés gazdasági bizottságának is foglalkoznia kéne az Alstom-üggyel.
Az MSZP kivizsgáltatná, míg Gyurcsány Ferenc rögtön beszántaná az MNB-alapítványokat.
Az MSZP rászabadítaná az Állami Számvevőszéket a MNB-alapítványok cégeire, ügyészséggel, közbeszerzési döntőbizottsággal és parlamenti vizsgálóbizottsággal vizsgáltatná ki az alapítványok ügyét, kiadatná velük minden iratukat, és még a költségvetési bizottságot is átvizsgáltatná.
Az MSZP elnöke szerint a tömegek nem ünnepelnek az öt éve elfogadott alaptörvény miatt, mert az új alkotmánnyal megszűnt a szociális biztonság. Harrach Péter erre azt mondta, a Fidesz-KDNP 2014-es választási győzelme bizonyította az alkotmány létjogosultságát.
Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatóján a kormány legbutább intézkedésének nevezte a szakközépiskolák átalakítását.
Tóbiás József pártelnök szerint az a 263 milliárdot tüntették el, amelyet a devizahiteles ügyben, a forintosítással zsebelt be az MNB.