Maliban már nincs ebolás beteg
Meggyógyult Maliban az ebolavírussal fertőzött utolsó ismert beteg, és elhagyta a kórházat – jelentette be pénteken az ország egészségügy-minisztériuma.
Meggyógyult Maliban az ebolavírussal fertőzött utolsó ismert beteg, és elhagyta a kórházat – jelentette be pénteken az ország egészségügy-minisztériuma.
A francia erők megölték Maliban Ahmed Al Tilemsit, az al-Murabitun nevű dzsihadista mozgalom vezetőjét az ország északi részén található Gao térségében, valamint ártalmatlanná tették a terrorcsoport tucatnyi tagját - jelentette be csütörtökön Párizsban a francia vezérkar.
A mali kormány megerősítette szerdán, hogy ebolában elhunyt az egyik fővárosi kórház dolgozója, aki előzőleg egy guineai férfit ápolt. A betegről pedig kiderült, hogy ő maga is a kórban szenvedett, amely már napokkal ezelőtt végzett vele.
Újabb ebolás megbetegedést jelentették Maliból, állítólag egy ápolóról van szó, aki már el is hunyt. Egy gyorsan elhunyt guineai férfival került kapcsolatba, akinél csak gyanakodnak rá, hogy ebolás lehetett.
Mali a nyugat-afrikai térség hatodik országa, ahol az ebolavírus megjelent.
Az első ebolás megbetegedésről számoltak be pénteken a hatóságok Maliban, az afrikai országban egy kétéves kislánynál állapították meg a kórt, aki még aznap életét vesztette.
Az első ebolás megbetegedésről számoltak be a hatóságok Maliban, az afrikai országban egy kétéves kislánynál állapították meg a kórt.
Meg nem erősített hírek szerint az egyik fekete doboz erősen megrongálódott. Az áldozatok emlékére hétfőtől három napra félárbocra eresztik a nemzeti lobogót Franciaország-szerte.
Megtalálták a Burkina Fasóból indult, Maliban lezuhant Air Algerie-gép roncsait és francia katonák indultak a helyszínre. Minden elégett.
Két évvel meghosszabbította a kormány a magyar katonák részvételének mandátumát az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében (EUTM Mali) - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Meghalt egy még 2012 novemberében Maliban elrabolt francia túsz, Gilberto Rodrigues Leal - jelentette be kedden a Mozgalom a nyugat-afrikai egységért és a szent háborúért (MUJAO) nevű iszlamista szervezet, amely korábban magára vállalta a túszejtést.
Maliban lemondott testületileg a kormány, és az államfő új miniszterelnököt nevezett ki - közölte szombat este Ibrahim Boubacar Keita államfő szóvivője a bamakói közszolgálati tévében.
"Elraboltuk az iszlám ellenségeinek és bűnsegédeiknek egy terepjáró autóját" – mondta a Mujao nevű szervezet képviselője. Az elrabolt vöröskeresztesek állítólag jól vannak.
Katonák holttesteivel teli, jeltelen tömegsírra bukkantak a mali hatóságok a fővárostól, Bamakótól 15 kilométerre lévő Katiban - jelentették szerdán katonai és igazságügyi források.
Az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQMI) nevű terrorszervezet vállalta magára a két francia újságíró november 2-án Maliban történt meggyilkolását – közölte a mauritániai Sahara Medias hírügynökség szerdán.
Francia katonákat vezényeltek ahhoz a Maliban lévő városhoz, amelynél két francia újságírót elraboltak, majd kivégeztek.
Határozottan elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), hogy elraboltak és megöltek két francia újságírót Maliban.
Elraboltak és megöltek két francia újságírót szombaton Maliban - jelentette be a francia külügyminisztérium.
Mintegy 380 katonát és négy Apache helikoptert küld Maliba az ENSZ-békefenntartó misszió kötelékébe Hollandia - jelentette be pénteken Mark Rutte kormányfő.
Hazatért Párizsba szerdán az a négy francia túsz Maliból, akit több mint három évvel ezelőtt raboltak el terroristák. A három férfit kedden szabadult az al-Kaida észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb (AQMI) fogságából.