szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meghalt egy még 2012 novemberében Maliban elrabolt francia túsz, Gilberto Rodrigues Leal - jelentette be kedden a Mozgalom a nyugat-afrikai egységért és a szent háborúért (MUJAO) nevű iszlamista szervezet, amely korábban magára vállalta a túszejtést.

A MUJAO nevű iszlám szervezet egyik vezetője telefonon jelentette be, hogy meghalt túszuk, a francia Gilberto Rodrigues Leal, mégpedig azért, mert "Franciaország az ellenségünk". Azt nem közölte, hogy mikor és milyen körülmények között halt meg.

A francia államfő, Francois Hollande közölte, hogy Franciaország mindent meg fog tenni, hogy kiderüljön, mi történt a férfivel, és nem hagyja büntetlenül ezt a bűncselekményt.

Rodrigues Lealt 2012. november 20-án rabolták el fegyveresek Mali nyugati részén, Kayes városa közelében, ahova Mauritániából érkezett egy lakókocsiban. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezthez köthető MUJAO két nappal később vállalta magára a 62 éves férfi elrablását. Annak ellenére, hogy a nyugati turistáknak nem ajánlatos Maliba utazni, az országnak ezen a részén korábban soha nem történt emberrablás. 

A férfi halála után már csak egy francia túsz maradt a térségben, Serge Lazarevic, akit 2011 novemberében a Mali északi részén található Homboriban raboltak el. Vele kapcsolatban Fabius vasárnap azt mondta, hogy a külügyminisztérium "rendelkezik néhány részlettel és azokkal aktívan foglalkozik".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!