Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Malév-pilóták

MTI/Népszabadság Gazdaság

Malév-csőd: a pilóták az állam felelősségéért mennek bíróságra

A Malév-pilótákat tömörítő egyesület felelősség-megállapítási keresetet nyújtott be a bíróságon, hogy megvizsgáltassa a felszámolás alatt álló légitársaság legnagyobb, több mint 95 százalékos tulajdonosának, vagyis a magyar állam felelősségét – írta hétfői számában a Népszabadság.

MTI Itthon

Az államot perelnék a volt Malév-pilóták

Felelősségmegállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken kedden - tájékoztatta a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete az MTI-t.

MTI Karrier

A Malév 200 pilótájából csak alig 10 százalék repül ismét

A Malév 200 pilótájából mintegy 20 százalék tudott leszerződni más társaságokhoz a nemzeti légitársaság februári leállása óta, és csak mintegy 10 százalék azoknak az aránya, akik már repülnek is - mondta el Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete, a Hunalpa alelnöke az MTI-nek pénteken.

MTI Itthon

Fél éven belül új munkát kell találnia a Malév-pilótáknak

Gyorsan el kellene helyezkedniük a Malév pilótáinak, mert 90 napi repülési szünet után próbarepülést kell végezniük, hat hónap után pedig lejár az engedélyük - mondta el Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke szerdán.

MTI Karrier

Négymillió nettóért vihetik el a Malév-pilótákat

A Malév pilótái el tudnak helyezkedni indiai, koreai és arab légitársaságoknál, van rájuk kereslet - mondta Kiss Kálmán, a pilóták szakszervezetének, a Hunalpának az alelnöke pénteken. A Travel Service légitársaság máris "lecsapott" a magyar pilótákra.

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

A címlapról ajánljuk