Rászáll a virágárusokra a NAV
A NAV közleményében figyelmeztet, hogy figyelemmel kíséri a virágszektorban tevékenykedő vállalkozásokat és szankcionálja a szabálytalanságokat.
A NAV közleményében figyelmeztet, hogy figyelemmel kíséri a virágszektorban tevékenykedő vállalkozásokat és szankcionálja a szabálytalanságokat.
Nehézkesen lehet majd adózási ügyeket intézni. Bár hétvégén viszonylag kevesen is szoktak.
A NAV szerint idén a cégtemetőkkel bizniszelő vállalkozások és a és a székhelyszolgáltatók jelenthetnek kockázatot az aktuális gazdasági folyamatokra, így akik ebben utaznak kiemelt adóhatósági figyelemre számíthatnak. Ránéznek a székhelyüket adóoptimalizálás miatt ide-oda rakosgató cégekre is. Meg ezeken kívül szinte mindenkire, a húsosokra, az építőiparra, a jövedéki termékesekre.
Dugdoshatják a közpénzt a jegybank alapítványai, vagy éppen nyithatnak borboltot a Budai Várban, ha úgy tartja kedvük. Indulna medvehagymát szedni? Vigyázzon, fejenként legfeljebb 2 kiló adómentes, a többit sáp terheli. A Matolcsy György unokatestvéréhez köthető egyfiókos mikrobank megszerezte a Buda-Cash ügyfélvagyonát, a hazai cégvezetők pedig állítják a munkaerőhiány a legnagyobb gazdasági probléma. Eközben az észtek megoldották az Uber-problémát, méghozzá úgy, hogy az mindenkinek tetszik. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Nagy összegű költségvetési csalás gyanújával tettek feljelentést a közösségi személyszállító ellen. Az adóhatóság bűncselekmény hiányában utasította el a feljelentést.
A NAV közel tízmillió forintnyi büntetés megfizetésére és adóhátralékának rendezésére kötelezte a pécsi Janus Pannonius Múzeumot, ugyanis nem fizették meg maradéktalanul a Da Vinci-kiállítás során a jegybevétel utáni adót.
Tudja, eladásra semmit sem szedhet adómentesen, még az éticsigát sem.
Ausztriából érkezett a jelöletlen pacaltömeg, de Komáromnál fülön csípték és lefoglalták. Állítólag nem emberi fogyasztásra szánták a rengeteg gyomrot.
Engedélyek nélkül működő autóbontót találtak a pénzügyőrök egy kisteleki tanyán egy razzia során.
Óvodás gyerekekkel adta át Tállai András Nagycsécsen a térfigyelő kamera-rendszert
Dunaújvárosban a közvilágítás korszerűsítése után csak sötétebb lett, az ügyészség és a NAV már nyomoz.
Jóval több átutalást állítottak meg tavaly hazánkban a pénzmosás elleni rendelkezések miatt a hatóságok a korábbiakhoz képest. Az érintettektől csaknem kétszázmilliárd forintot vontak el azért, hogy a büntetőügyek szereplői nehogy eltüntessék a pénzt – írta keddi számában a Magyar Idők a NAV információira hivatkozva.
Újabb negyedévig tart majd az Országos Roma Önkormányzat elleni nyomozás - írja a Romnet.hu.
Csaknem felére csökkent azoknak a szervezeteknek a száma, amelyeket támogatóinak – illetve most már partnereinek – tart a békemeneteket szervező CÖF. Mindez egy héttel az után történt, hogy kiderült: a feltüntetett támogatók közül több nem is tud róla, hogy kapcsolatban áll a Fidesz pártalapítványa által is finanszírozott civilekkel.
Az autószerelő műhelyek és a használtautó kereskedők is a célkeresztben vannak.
Az adóeljárás radikális egyszerűsítésén dolgozik a kormány, és azt reméli, hogy a felesleges bürokrácia lebontásával közelebb kerül a "svéd modellhez" - vagyis hogy ez a hivatal legyen a legnépszerűbb.
Az első szurkálások után a XX. kerületi adóshoz kiszálló NAV-ellenőrök menekülni próbáltak, ám az udvar kapuja zárva volt. A támadó ott beérte őket, és egyikükbe több mint hússzor vágta bele a kést. Miután végzett áldozatával, a másik NAV-os ellen fordult, aki egy kukának köszönheti, hogy nem szurkálták halálra. Az ügyészség kényszergyógykezelést javasol a budapesti férfinek.
Kevesebb ember marad az irodákban, többen kapják feladatul az adósok felkeresését. Bekapcsolódnak a teendők elvégzésébe az egyébként fegyverrel járó pénzügyőrök is – Molnár Tamás helyettes államtitkár közölt részleteket a NAV átalakulásáról.
Két kézipoggyászból és hat bőröndből került elő 7,5 millió forintnyi zárjegy nélküli dohánytermék.
Az idén február 15-ig lehet kérni egy nyilatkozattal az adóhivataltól, hogy az adózó helyett állítsa össze a bevallási tervezetét.