Most először tárgyal hivatalosan a NAÜ Teheránnal
Nem várja a vitatott iráni atomprogrammal kapcsolatos nyitott kérdések azonnali megoldását az új iráni nagykövet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) pénteken kezdett tárgyaláson.
Nem várja a vitatott iráni atomprogrammal kapcsolatos nyitott kérdések azonnali megoldását az új iráni nagykövet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) pénteken kezdett tárgyaláson.
Irán felgyorsította korszerű urándúsító centrifugák üzembe helyezését - írta jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elkötelezett az Iránnal való párbeszéd mellett, és folytatja a tárgyalásokat az ellenőrzésekről - mondta a szervezet főigazgatója hétfőn Bécsben.
Irán hétfőtől leállítja a 20 százalékosra történő urándúsítást a nagyhatalmakkal novemberben kötött megállapodásnak megfelelően - jelentette be Ali Akbár Szálehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője.
Irán megnyitja az atomprogramját kiszolgáló araki nehézvízüzemet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei előtt - jelentette be Amano Jukija, a NAÜ főtitkára csütörtökön. Ez a Teherán nukleáris törekvéseinek felügyeletére irányuló nemzetközi erőfeszítések első lépése.
Irán egy hétig tartó, intenzív tárgyalásokat kezd hétfőtől Bécsben, hogy felkészüljön a november 7-én és 8-án tartandó genfi találkozójára a hatokkal.
Rosszindulatú szoftverekkel fertőzték meg ismeretlenek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) több számítógépét az elmúlt hónapokban - jelentette be kedden a szervezet.
Véget ért a magyar kormányzótanácsi tagság a NAÜ-ben. A két évet a NAÜ-höz akkreditált állandó magyar képviselő összegezte.
Az Egyesült Államok ismét tárgyalásokra szólította fel Iránt az ország vitatott atomprogramjáról.
A nukleáris anyagok és létesítmények fizikai védettségének javításáról tanácskoztak több mint 120 ország képviselői Bécsben magyar elnöklettel egy pénteken véget ért konferenciáján.
Magyarország jelentősen javította az elmúlt években a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmének rendszerét, amely összességében nagyon jól működik - állapította meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) delegációjának vezetője a szervezet magyarországi felülvizsgálatának pénteki budapesti záró értekezletén.
Megkezdte munkáját hétfőn a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőiből álló delegáció, amely Magyarország kérésére a nukleáris tevékenység és a hozzá kapcsolódó anyagok fizikai védelmét vizsgálja.
Magyarország igyekszik megmutatni képességeit és kapacitásait a nukleáris energia felhasználása területén, mert ez olyan "termék”, amely fontos bevételeket hozhat az országnak – fogalmazott Csuday Balázs nagykövet, Magyarország ENSZ-hez és más nemzetközi szervezetekhez delegált állandó képviseletének vezetője Pakson, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) nagyköveteinek az atomerőműben tett szombati látogatása során.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a nem zárta ki, hogy Irán nukleáris fegyver előállításán dolgozik.
Teheránban tárgyal a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a vitatott iráni atomprogram ellenőrzéséről szóló szerződés megkötéséről.
Martonyi Jánost kérték fel a Nemzetközi Nukleáris Védettségi Konferencia elnökének.
Egy iráni képviselő szerint ha országát támadás éri, akkor nem tartja be többé a nukleáris fegyverek fejlesztését tiltó atomsorompó-egyezményt.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek dolgozó szakértőkre vonatkozó információkat loptak el ismeretlenek a NAÜ egyik szerveréről, majd egy számítógépes kalózok üzemeltette internetes oldalon közzétették azokat - ismerte el az ENSZ szakosított szervezete szerdán.
Irán a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (NAÜ) tenné felelőssé az iráni atomlétesítmények ellen irányuló esetleges izraeli támadásért - mondta a perzsa állam atomenergia-ügynökségének vezetője az iráni állami Press tv-nek adott interjújában.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek késedelem nélküli beengedésére szólította fel Iránt a szervezet főigazgatója hétfőn Bécsben.