Magyarok New Yorkban
Gyakornoki program után az ENSZ főtitkársága, magyar könyvesbolt East Village-ben, Lángos Truck a Wall Streeten. Három magyar, akik szerencsét próbáltak a lehetőségek országában, és sikerrel jártak.
Gyakornoki program után az ENSZ főtitkársága, magyar könyvesbolt East Village-ben, Lángos Truck a Wall Streeten. Három magyar, akik szerencsét próbáltak a lehetőségek országában, és sikerrel jártak.
Ököritófülpös legutolsó utcáiban kézzelfogható a nyomor. A főtéren viszont egy csikk sincs elhajítva, a cigánysoron fűnyíróval vágják a ház előtt a gazt. Ugyan mindenki megpróbál kitörni, mindenkinek vannak álmai, de külföldre menni sehogy sem tudnak. Az érettségizett, szakmával is rendelkezőknek is marad a közmunka, legfeljebb csak Mátészalkáig vagy Budapestig jutnak el. Akinek az sincs, annak marad a drog és a prostítúció. Senki sem segít.
A város védőszentjének tiszteletére a középkor óta rendezik meg a San Fermín-ünnepet az északspanyol városban. A kilencnapos fiesta minden reggel bikafuttatással kezdődik. Minden évben rengetegen sérülnek meg ezen a bátorságpróbán, halottja a futásnak utoljára 2009-ben volt.
Kordonokon belül vonult a 20. Budapest Pride több ezres tömege, és egy maroknyi homofób itt-ott felbukkant, nem tudtak megzavarni senkit és semmit. Náluk sokkal feltűnőbb volt, hogy a szervezők által számolt 16 ezres tömeget nagyon sok rendőr kísérte. Soha ennyien, soha ilyen hatékony biztosítás mellett nem vonultak még Pride-on, Budapesten. Az idei családias felvonulás a Nagymező utca - Andrássy út kereszteződésétől indult és a Tabánban ért véget. A szervezők a húsz éves hagyományokkal rendelkező, legszínesebb, legvidámabb és legbefogadóbb felvonulásra hívták meg a résztvevőket, hogy zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólaljanak fel azért, hogy leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transznemű vagy queer emberként szabadon élhessenek.
Máig nem tudni, pontosan hányan és kik haltak meg a srebrenicai vérengzés során, amelyet húsz évvel ezelőtt, 1995. július 11-én és a következő napokban követtek el a boszniai szerb erők a bosnyákok ellen, s a mészárlás néhány felelőse ellen jelenleg is folyik még a bírósági eljárás.
Több ezer bevándorló a magyar határnál, megoldatlan, de fizetésképtelenséggel fenyegető görög válság, véres merénylet Tunéziában, halálos hőség Pakisztánban, Szent Iván-éji ünnepségek és vallási fesztiválok. Képes összeállításunk a hét legfontosabb eseményeiből.
Naponta száznál is többen próbálnak átjutni a Szabadka környéki határsávon, ahol a várakozás sem egyszerű. A főként Szíriából, Afganisztánból és Pakisztánból érkező menekültek a szabadkai téglagyárnál bokrok és fák közé ácsolt búvóhelyeiken várják az alkalmas pillanatot vagy a megfelelő embercsempészt. A határátlépés szinte minden esetben sikerrel jár, de a környékről igen nehéz kijutni, néhány kilométeren belül szinte minden csoport összetalálkozik a helyi mezőőrrel vagy egy készenlétis járőrrel.