Még mindig fél százalék a brit alapkamat
Változatlan szinten, a több mint három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
Változatlan szinten, a több mint három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
Törvényt sérthetnek azok a nagy-britanniai római katolikus iskolák, amelyek a melegházasság bevezetésének terve ellen tiltakozó petíció aláírására bíztatják a diákokat - közölte szerdán a The Daily Telegraph című brit napilap hírportálja.
Tagadta a gyilkosságot az a két férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly októberben halálra vertek egy Nagy-Britanniában élő és dolgozó magyar férfit, Sárkozi Gábor Pétert.
Ismét kifejezésre juttatta Argentína a Falkland-szigetek feletti területi igényét - ezúttal egy olimpiai reklámfilm segítségével. A rövid videó egy argentin sportolónak a brit fennhatóság alatt álló területen végzett edzését mutatja be, és ezzel a szlogennel zárul: "argentin földön edzünk, hogy brit földön megmérkőzzünk".
A pénteki részleges - egyelőre főleg angliai - adatok alapján jelentősen előretört a baloldal az előző nap megtartott nagy-britanniai helyhatósági választásokon a kormányzó konzervatív-liberális koalíció pártjainak rovására.
Társadalmi konzultációt indított a parlamenti képviselők fizetéséről a honatyák juttatásait meghatározó szervezet Nagy-Britanniában. Az Independent Parliamentary Standards Authority honlapján arról kérdezik az embereket, hogy mennyit ér a képviselők munkája, illetve az évi 65738 fontot zsebre tevő honatyák "megérik-e a pénzüket" – olvasható a BBC weboldalán.
Egy év alatt 57 százalékkal több magyar vállalt munkát legálisan Ausztriában, mint előtte – írja az osztrák Kurier című lapra hivatkozva a Privátbankár. Egyre többen próbálnak szerencsét Nagy-Britanniában is.
Több mint harminc, válóperes ügyvédként eltöltött év alatt Vanessa Lloyd Platt sok mindent hallott. Ismert egy nőt, aki azért adta be a válókeresetet, mert a férje ragaszkodott hozzá, hogy Star Trek-kosztümben járjon, és klingonul beszéljen vele. És egy férfit is, aki kijelentette, hogy a felesége előre megfontolt gonosz szándékból ismételten az általa legkevésbé kedvelt ételt, tonhalragut tett elé. "Őrület! - fakadt ki az ügyvédnő. - Ilyen dolgok fel sem merülhetnének az eljárás folyamán."
A brit gazdaság a globális pénzügyi válság megrázkódtatásai után még mindig meglehetősen reszketeg lábakon áll, sőt minden jel szerint ismét recesszióba süllyedt, ám ebből vajmi keveset éreznek a brit zeneipar szupergazdagjai.
Az Európai Unió (EU) jogi eljárást indíthat Nagy-Britannia ellen és büntetést szabhat ki rá amiatt, hogy a bevándorlás korlátozásával uniós jogot sértett - közölte a The Daily Telegraph című brit napilap hírportálja.
Eddig több mint egymillió dollár - 218 millió forintnak megfelelő összeg - érkezett be ahhoz a jótékonysági szervezethez, amelynek számára az idei londoni maraton egyik futója kezdett gyűjtésbe, mielőtt váratlanul meghalt a verseny során.
Technikailag ismét recesszióba került a brit gazdaság, miután teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévhez hasonlóan az idei első negyedévben is visszaesett.
Csak minden nyolcadik brit nő tartja magát vonzónak - derült ki egy kozmetikai gyártó cég felméréséből.
A britek elleni 5-4-es vereséggel búcsúzott a harmadik helyen záró magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon.
Hétéves fiúcskát ért úgynevezett hirtelen "focistahalál" Nagy-Britanniában.
Japán legyőzte Nagy-Britanniát a divízió 1-es jégkorong világbajnokság mai nyitómeccsén - ezzel matematikailag is eldőlt, hogy a magyar válogatott már nem eshet ki a csoportból.
David Beckham is ott van a Stuart Pearce szövetségi kapitány által összeállított labdarúgók névsorában, akik közül kikerül az olimpián résztvevő 18 játékos. A brit olimpiai csapatot egy 80 fős lista alapján válogatja össze Pearce.
Értékes műszaki cikkeken kívül sört, pezsgőt, virágcsokrot és kerékpáros szerszámkészletet is elloptak a brit parlament alsóházából az elmúlt hónapokban - derült ki egy interpellációra adott válaszból.
Nagy-Britanniában őrizetbe vették kedden Abu Katada radikális muzulmán jogtudóst és hitszónokot. A kormány ismét megpróbálja kiadni őt hazájának, Jordániának.
Büntetőeljárás elé néz egy brit rendőr, aki rasszista megjegyzést tett egy fekete bőrű férfira, amikor őrizetbe vette a tavalyi londoni zavargások idején.