Letartóztattak egy ukrán állampolgárt Olaszországban az Északi Áramlat felrobbantásával összefüggésben
Korábban Volodimir Zelenszkij határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az ukránok is érintettek lehetnek a támadásban.
Korábban Volodimir Zelenszkij határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az ukránok is érintettek lehetnek a támadásban.
Az amerikai hadsereg által használt támaszpont ráadásul nukleáris arzenállal is fel van szerelve.
A kiberbűnözői csoport négycsillagos helyeket célzott be többek között Triesztben és Milánóban.
A tervek már annyira régóta léteznek, hogy még az elképzelhetetlen történések jellemzésére alkalmas közmondást is ihletett Olaszországban a messinai híd, most mégis úgy tűnik, hogy a projekt elindulhat.
Már kilenc olasz város közül válogathatnak a repülni vágyók.
Az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribb, hogy a sziklák között ragasztóként működő jég kiolvad, ezzel elindítva a hegyomlást.
Kedden este indult útnak, de már nem tért haza a kerékpártúrájáról.
A franciák, az olaszok és a csehek is már közölték, hogy nem fognak amerikai fegyvereket vásárolni Kijevnek, ugyanakkor azt is közölték, hogy más eszközökkel kívánják segíteni Ukrajnát.
A Nápolytól északra található Casertába kell menni érte.
A nagypapa még 1946-ban vitte el az olasz jegybankba az ékszereket, azóta nem adják vissza a Savoyai családnak.
A férfi egy napernyő alatt pihent, amikor alagutat ásó fiára ráomlott a homok.
A férfi nem élte túl a balesetet, holttestére napokkal később találtak rá.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Carola Rackete volt a kapitánya a Sea-Watch 3-nak, amely 2019-ben Salvini tiltása ellenére 53 menekülttel a fedélzetén kötött ki Lampedusában.
Új szabályozást vezetnek be az olasz reptereken, de csak azokat az utasokat érinti, akik az EU-n belül maradnak.
A történtek miatt egy időre felfüggesztették repülőtér forgalmát.
Vacsoraidőben omlott be a tető, a 31 éves Mara Severint nem tudták megmenteni.
A Bruno névre hallgató angol véreb halála az egész országot megrázta, még Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is megszólalt.
Videókon látszik, hogy mekkora füst lepte el a benzinkút romjait.
Az internetes keresési adatok alapján úgy tűnik, hogy bár vannak, akik már januárban elkezdik tervezni a nyaralást, a legnagyobb érdeklődést a nyár közepén váltja ki az emberekből a téma.