Pakisztáni földrengés: drámaian megnőtt a halottak száma
Már több mint kétszáz halottal számolnak a hatóságok, miután a romok alól újabb holttestek kerültek elő. A 7,8-as erősségű földrengés az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta.
Már több mint kétszáz halottal számolnak a hatóságok, miután a romok alól újabb holttestek kerültek elő. A 7,8-as erősségű földrengés az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta.
A tálib felkelőkkel való párbeszéd kezdeményezésére szólították fel a kormányt pakisztáni vezető politikusok hétfőn annak érdekében, hogy véget vessenek az évtizedes vérontásnak az ország északkeleti törzsi területein.
Heves, 7,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Pakisztán délnyugati területét - közölte a helyi meteorológiai intézet.
Ötszáztizenötre emelkedett a délnyugat-pakisztáni földrengés megtalált halálos áldozatainak száma – közölte egy tartományi vezető pénteken a helyszínen, a Beludzsisztán tartománybeli Avarán körzetben.
A pakisztáni földrengés áldozatainak száma péntekre 400 fölé emelkedett a helyi hatóságok szerint - közölte a BBC.
Felrobbantottak egy kormánytisztviselőket szállító autóbuszt pénteken Pakisztánban. A detonáció legkevesebb 17 ember megölt és negyvenet megsebesített - közölte a pakisztáni rendőrség.
Pakisztánban a hatóságok blokkoltak a héten egy olyan internetes portált, amelyet a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése elleni harc jegyében hoztak létre, mert "ellentétes az iszlámmal" és a konzervatív ország kultúrájával – közölték csütörtökön a hatóságok.
Fegyveresek öltek meg hat embert egy rendőrőrs elleni támadásban Kasmír Indiához tartozó részén csütörtökön, majd megtámadtak egy közeli katonai tábort, ahol még mindig harcolnak a hadsereggel.
A magyar kormány szolidaritásáról és együttérzéséről biztosítja Pakisztán lakosságát az ország déli részén bekövetkezett pusztító földrengés okozta veszteségek és súlyos károk miatt – közölte a Külügyminisztérium.
A pakisztáni földrengés áldozatainak száma 327-re emelkedett szerdára - jelentették be a helyi hatóságok.
Különös jelenség okozója volt a pakisztáni nagy erejű földrengés: "sziget" emelkedett ki váratlanul az Arab-tenger felszínére több száz kilométernyire a földmozgás epicentrumától, ami egyaránt meglepte a bámészkodókat és a tudósokat.
Manmohan Szingh indiai miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy találkozik pakisztáni kollégájával, Navaz Saríffal az ENSZ Közgyűlésének alkalmával New Yorkban, enyhítendő a két ország között szűnni nem akaró feszültségeket.
Legalább a háromszorosára, 93-ra nőtt a keddi pakisztáni földrengés áldozatainak a száma, a sérülteké pedig eléri a kétszázat – közölték helyi illetékesek és az ottani sajtóorgánumok. Korábbi hírek legkevesebb harminc halottról szóltak.
Kedden egy 7,8-es erősségű földrengés rázta meg Pakisztán nyugati területét, aminek hatására a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is megremegtek az épületek.
Jelentősen megnőtt a pakisztáni Pesavarban elkövetett öngyilkos merénylet áldozatainak száma: a támadásban 81-en haltak meg, száznál több a sebesült. Sokan még mindig válságos állapotban vannak – mondta a sajtónak egy helyi önkormányzati illetékes.
Egy pesavári keresztény templom előtt robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő vasárnap, tucatnyi hívőt ölve meg akciójával.
Visszautasította a bangladesi legfelső bíróság Abdul Kader Molla iszlamista vezető fellebbezését, sőt, a korábbi életfogytiglani börtönbüntetést halálbüntetésre változtatta. Kader Mollát 344 civil megölésével és egy 11 éves kislány megerőszakolásával vádolják.
Elutasította a tálib felkelők korábban megfogalmazott tárgyalási előfeltételeit a pakisztáni hadsereg vezetője hétfőn. A tábornok azt mondta, hogy terroristák nem diktálhatnak a kormány által kezdeményezett párbeszédnél.
Több mint ötven év után jelöl ismét játékfilmet a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjra Pakisztán.
Megvált hivatalától vasárnap a pakisztáni elnök, Aszif Ali Zardari, az ötéves mandátumának lejárta után.