Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Panathinaikosz

MTI Sport

Orbán két dolgot tanult meg a fociból, de azokat nagyon

Orbán Viktor Puskás Ferenc özvegyével közösen avatta fel Athénban a Panathinaikosz egykori edzőjének emléktábláját. A kormányfő szerint az életben két fontos dolog van, amit meg kell tanulni, és ebben a futball segít. Az egyik, hogy hogyan győzd le a másikat, a másik pedig, hogy hogyan kell a vereséget emelt fővel elviselni.

MTI Sport

Hétfőn avatják a Puskás-emléktáblát Athénban, Orbán is ott lesz

Az Aposztolosz Nikolaidisz Stadionban az emléktábla leleplezésén a tervek szerint beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Iliasz Michalariasz, a Panathinaikosz elnöke is, felavatják a Puskás-emléktáblát, majd megmérkőzik egymással a Panathinaikosz és a Puskás Akadémia U17-es csapata.

MTI Sport

Puskás-emlékhelyet építenek Athénban

A Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjánál alakítanának ki emlékhelyet egy domborművel és kétnyelvű emléktáblával a legendás magyar futballistának, az athéni csapat legsikeresebb edzőjének.

MTI Sport

Súlyos szankciók a Panathinaikosz ellen

Súlyos büntetést kapott a Görög Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságától Rudolf Gergely csapata, a Panathinaikosz, amiért vasárnap, tíz perccel a rendes játékidő vége előtt félbeszakadt az Olimpiakosz elleni rangadó.

hvg.hu Sport

Nézőtéri rendbontás miatt félbeszakadt a görög csúcsrangadó

Már a szünetben balhé volt Athénban a Panathinaikosz-Olympiakosz görög bajnoki rangadón, pár perccel a rendes játékidő vége előtt pedig a játékvezető lefújta a meccset. A vendégek 1-0-ra vezettek, ha megkapják a három pontot, nagyon közel kerülnek a bajnoki címhez.

hvg.hu Sport

Rudolf Gergely a Panathinaikoszhoz megy

A Nemzeti Sport Online információi szerint a válogatott futballista Rudolf Gergely megegyezett a görög élvonalbeli Panathinaikosszal, így a Genoa magyar csatára Görögországban folytathatja kölcsönben.

hvg.hu Sport

Puskás BEK-visszatérése csak majdnem volt tökéletes

A Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) és utódja, a Bajnokok Ligája (BL) történetében csak ötször fordult elő, hogy nem nyugat-európai csapat jutott a fináléba. Ebből az egyik szintén Puskás Ferenc nevéhez fűződött.

1 2
Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

A kórházból üzent Ferenc pápa

A kórházból üzent Ferenc pápa

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

A címlapról ajánljuk