#Pécs


Egy hónap múlva indul a Zsolnay Fesztivál

Idén is megrendezik a Zsolnay Fesztivált: május 16-a és 20-a között a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben 143 zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti programon vehetnek részt a látogatók.

MTI






A Fidesz köszönettel veszi a MSZP javaslatát

A pécsi Fidesz nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írták, a város közbiztonsága nem lehet politikai vita tárgya, éppen ezért köszönettel vesznek minden javaslatot, amely a helyzet javítására irányul. Korábban a helyi MSZP közölte: törvényjavaslatot terjesztenek be a közbiztonság javításának érdekében.

MTI





Nők tüntettek Pécsen a támadások miatt

Az erőszak ellen és a közbiztonság javításáért demonstráltak Pécsen csütörtökön. Az egyik közösségi portálon meghirdetett tüntetés mintegy 250 résztvevője a Széchenyi téren gyűlt össze, majd a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületéhez közeli 48-as térre vonult.

MTI



Nyergesnek le kell buknia

Hat napja nem találják a pécsi polgármester lányára támadó Nyerges Zoltánt a rendőrök: hogy Pécsett, Baranya megyében, vagy esetleg az országhatáron túl van-e, egyelőre nem tudni. Bűnügyi szakértők szerint a bujkálás egy darabig lehet csak sikeres, sok pénz és jó kapcsolatok is kellenek hozzá, márpedig ezekből a pécsi támadónak valószínűleg nincs.

Cs. B.


Fővajda: adja fel magát a pécsi rém

Adja fel magát – erre szólítja fel Nyerges Zoltánt egy közleményben Kállai Csaba, aki a magyarországi cigányok fővajdájának nevezi magát. A 23 éves férfi szökésben van, a gyanú szerint múlt csütörtökön ő támadta meg az utcán a pécsi polgármester lányát.

hvg.hu