Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A baranyai megyeszékhely szennyvíztelepén keletkező szennyvíziszap energetikai hasznosításának előkészítéséről döntött csütörtökön a pécsi közgyűlés.
Az előterjesztő, Csizi Péter alpolgármester az ülésen elmondta: két évvel ezelőtt kezdte vizsgálni a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.-t, hogyan lehetne a városi tulajdonú Tettye Forrásház Zrt.-nél keletkező szennyvíziszapot hasznosítani, ezzel csökkentve a keletkező hulladék mennyiségét, illetve elősegítve energetikai hasznosítását.
A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy egy biogázt, biometánt előállító üzemben lehet használni a szennyvíziszapot. A szennyvíztisztításkor Pécsen keletkező évi 17 ezer tonnányi iszapot az ország több pontján, Pécstől nagy távolságra működő komposztálótelepekre kell most szállítani, és mindez egyre növekvő költségeket, most évi 200 millió forintos terhet jelent a Tettye Forrásháznak.
A közgyűlés úgy döntött, hogy a Tettye Forrásház Zrt.-nek nyújtott 94 millió forintos tulajdonosi kölcsön segítségével hozzájárul a Biomű Baranya Kft. megvásárlásához. A cég korábban egy biogázerőmű létrehozásához egymilliárd forintos támogatást nyert uniós pályázaton.
A Tettyét arra utasították egyúttal, hogy a projekt megvalósításához szükséges ötvenszázalékos önerő biztosítására azonnali tárgyalásokat kezdeményezzen pénzintézetekkel, szakmai befektetőkkel.
A tervek szerint jövőre megépülő biogázerőműre fordított egymilliárdos önerő legfeljebb tíz év alatt megtérül, miközben a Tettye Forrásház Zrt.-nek az iszap elszállításából eredő költségei megszűnnek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.