Drogkertészetet számoltak fel a rendőrök Kozármislenyben
Több mint száz tő vadkendert és több millió forint készpénzt foglalt le a rendőrség Baranya megyében. Két embert őrizetbe vettek – közölték csütörtökön.
Több mint száz tő vadkendert és több millió forint készpénzt foglalt le a rendőrség Baranya megyében. Két embert őrizetbe vettek – közölték csütörtökön.
Hosszú távú együttműködési megállapodást írtak alá szerdán a Pécsi Tudományegyetem, az IT Services Hungary Kft. (ITSH), valamint a pécsi önkormányzat képviselői az egyetemi oktatás versenyképesebbé tételéről, illetve közös oktatási és kutatási projektek indításáról – írja a pecsma.hu.
Csalás miatt hét év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla pénteken egy Zala megyei férfit, aki éveken át több embertől csalt ki pénzt úgy, hogy magas hozamot ígért nekik. Az ítélet jogerős.
Mosógép okozott tüzet egy családi ház tetőterében Pécsen – közölte a bama.hu Baranya megyei híroldal.
A Magtár utcai nyomortanya egyik szárnyát már lefalazták, a lakók közül többen már ki is költöztek. A maradék hét családnak is mennie kell - írja az Index.
A Pécsi Hallgatói Hálózat március 6-án, szerdán "gördülő flashmobot" szervez tiltakozásképpen az egyetemi oktatók elbocsátása és kényszernyugdíjazása ellen.
Vádat emelt az ügyészség a napokban Pécsen egy ügyvéd ellen, aki összesen több mint egymilliárd forintos kárt okozott több száz ügyfelének.
Összesen negyvennyolc autó feltörését ismerte be az a három fiatal, akiket pénteken fogtak el Pécsen.
Vasárnap délelőtt bukkant fel egy fiatal gímszarvas Pécs belvárosában, amely feltehetőleg valahol a vasút környékéről tévedt be a lakott területre – számolt be a bama.hu. A vadat, amelyet sikerült fúvócsőből kilőtt altatólövedékkel elaltatni és terepjáróra tenni, három rendőrautó üldözte. A szarvast végül a Vadászegylet vadászterületére, Vágotpuszta körzetébe szállították és elengedték. A városi kalandról az egyik járókelő videofelvételt készített.
Nemi szervét mutogatta egy harmincas éveiben járó férfi szerda délután Pécsett a Zsolnay-negyedben. A szatír elmenekült, a rendőrök keresik – írja a bama.hu.
A német tulajdonú Honsa Kft. készítheti 2014-től a BMW egyik új modelljének karosszériaelemeit – adta hírül a PécsMa.hu csütörtökön.
Bővíti pécsi telephelyét idén az IT Services Hungary Kft., duplájára emelné a létszámot a Magyarországon 3200 főt foglalkoztató társaság.
Buszjáratokat indít Pécs és Eszék között várhatóan április 1-jétől a Pannon Volán Zrt. egy horvát céggel közösen, elsősorban diákok utaztatására.
Jogerősen hatról hét év fegyházra, illetve két év tíz hónapról három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden azoknak a rablóknak a büntetését, akik baltával támadtak meg járókelőket 2011 júniusában a baranyai megyeszékhelyen.
Megkezdődött a Pécsi Törvényszéken P. László büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy megölte nyáron a rendőrség pszichológusát, Bándy Katát. A bama.hu beszámolója szerint a helyszínen hatalmas az érdeklődés, rengetegen várakoznak kint. P. László részben elismerte bűnösségét, a részvétét nyilvánította a családnak.
Hétfőn kezdődik a Pécsi Törvényszéken P. László büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy a baranyai megyeszékhelyen megölte a rendőrség pszichológusát, Bándy Katát.
Pécs polgármestere szerint az új többségi tulajdonossal, kitartó imázsépítéssel és folyamatosan magas minőségű termékek készítésével újra sikeres lehet a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
A pécsi hallgatók átmenetileg felfüggesztik az egyetemfoglalást, ehelyett a tájékoztatásra fognak nagyobb hangsúlyt fektetni.
Nyomozást indított a rendőrség a napokban a pécsi helyi járatú autóbuszok sofőrjeinek tavaly decemberi demonstrációjával összefüggésben - tudta meg az MTI.
Egyházi és a valláshoz köthető épületek újulnak meg és létesülnek Pécsen, a másfél évig tartó beruházásokra összesen 400 millió forintot költenek.