Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rennes

hvg.hu Világ

2500 rendőr zavarta el a franciaországi környezetvédőket

Könnygáz- és hanggránátokat is bevetettek a francia rendőrök, amikor hétfő reggel szétzavarták egy Nyugat-Franciaországba tervezett repülőtér helyszínén sátortábort vert környezetvédőket és anarchistákat. Az akcióban 2500 egyenruhás vett részt.

Dercsényi Dávid Itthon

A titkolózás rombolja a gyógyszertesztekbe vetett bizalmat

A Nature magazin is megkezdte a franciaországi gyógyszerkísérleti tragédia elemzését. Talán legfontosabb felvetése, hogy a tesztelés előtt kimaradhatott a kockázatok számítógépes modellezése, pedig az jó eséllyel megelőzhette volna a bajt. A lap cikkének következtetéseihez egy, az iparágat jól ismerő cégvezető azt tette hozzá, hogy vannak ugyan sötét foltok a gyógyszertesztelés rendszerében, de szerinte az alapvetően mégis biztonságos.

hvg.hu Világ

Meghalt a franciaországi gyógyszerkísérlet egyik résztvevője

Vasárnap meghalt a nyugat-franciaország Rennes egyetemi kórházában az az önkéntes, aki agyhalott lett a csütörtöki gyógyszerkísérlet után. Öt másik ember ugyancsak súlyos állapotba került, ők továbbra is kórházban vannak. A korábbi hírek szerint összesen 90 önkéntesen próbáltak ki egy tesztelés alatt lévő készítményt. A kórház már felvette a kapcsolatot mindenkivel, tíz embert megvizsgáltak szombaton, de nálunk nem találtak semmi bajt. A végzetes gyógyszerkísérlet ügyében több vizsgálatot is indítottak.

hvg.hu Gazdaság

Hangulatzavarra kifejlesztett gyógyszer tesztjén történt a baj Franciaországban

A francia egészségügyi minisztérium cáfolta, hogy kannabinoid tartalmú fájdalomcsillapító tesztelése végződött súlyos balesettel az ország nyugati részén lévő Rennes-ben. Elárulták, hogy szorongás és hangulatzavarok kezelésre fejlesztették ki a szert, amelyet előzetesen állatokon teszteltek. Megnevezték a céget, amely a gyógyszerkísérletet végezte, és kiderült az is, kinek a megbízásából. Egy ember agyhalott, öten kórházba kerültek, hárman közülük agykárosodást szenvedtek.

A Munkácsy-díjat nyert giccsfestő egy korábbi kötcsei piknikre a saját művét vitte ajándékba Orbánnak

A Munkácsy-díjat nyert giccsfestő egy korábbi kötcsei piknikre a saját művét vitte ajándékba Orbánnak

Mazda: lényegében készen állunk egy új Wankel-motoros sportkocsira

Mazda: lényegében készen állunk egy új Wankel-motoros sportkocsira

Elon Musk legfontosabb autós projektje is veszélybe került Trump kínai tarifája miatt

Elon Musk legfontosabb autós projektje is veszélybe került Trump kínai tarifája miatt

Elrabolt egy férfi egy 10 éves kislányt, akivel a Robloxon ismerkedett meg

Elrabolt egy férfi egy 10 éves kislányt, akivel a Robloxon ismerkedett meg

Tomán Szabina: Saját vállalkozásaimon éreztem meg a kegyelmi botrányt, egy üzletünk kirakatát betörték

Tomán Szabina: Saját vállalkozásaimon éreztem meg a kegyelmi botrányt, egy üzletünk kirakatát betörték

Varázsoljon kiskertet az erkélyből: ennyi mindent elültethet odakint

Varázsoljon kiskertet az erkélyből: ennyi mindent elültethet odakint

Elérte a húszmilliós nézettséget Majka Csurran, cseppenje

Elérte a húszmilliós nézettséget Majka Csurran, cseppenje

Virágzik Budapest: mutatjuk a legszebb fotós helyszíneket

Virágzik Budapest: mutatjuk a legszebb fotós helyszíneket

Tóth Gabi is ott lesz a Lakatos Márk elleni, Kossuth téri tüntetésen

Tóth Gabi is ott lesz a Lakatos Márk elleni, Kossuth téri tüntetésen

A címlapról ajánljuk