Hamis forinttal kapcsoltak le magyarokat és székelyeket Farkaslakán
Hamis tízezer forintosokkal üzletelőket vett őrizetbe a székelyföldi Farkaslakán (Lupeni) a Hargita megyei rendőrség – közölte honlapján a megyei hatóság.
Hamis tízezer forintosokkal üzletelőket vett őrizetbe a székelyföldi Farkaslakán (Lupeni) a Hargita megyei rendőrség – közölte honlapján a megyei hatóság.
Gheorghe Funart, Kolozsvár volt polgármesterét megbüntették, amiért a lovak nyelvének nevezte a magyar nyelvet.
Nagy többséggel megszavazta az új pártfinanszírozási törvényt a bukaresti képviselőház szerdán, egyedül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói tartózkodtak.
A romániai vendégmunkások otthon maradt gyerekeire hívja fel a figyelmet az a szám, amellyel Románia indul az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.
Bűnvádi eljárást indíthat Romániában a legfőbb ügyészség Ion Iliescu volt államfő ellen az 1990 júniusában lezajlott úgynevezett "bányászjárás" ügyében, miután a legfelső bíróság hétfői jogerős határozatában hozzájárult a vádemelés nélkül lezárt akta újranyitásához.
Márciustól szigorították Romániában az adókerülők elleni fellépést, így a hatóságok bezárhatnak valamennyi olyan kereskedelmi egységet, ahol nem adnak nyugtát.
Jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hétfőn a román legfelső bíróság Serban Bradisteanu főorvost, amiért 2012-ben akadályozta a korrupcióért letöltendő börtönbüntetésre ítélt Adrian Nastase volt miniszterelnök rabosítását.
Nem keresi tovább a palagáz-lelőhelyeket Romániában, és kivonul az amerikai Chevron. A döntésben szerepet játszhatott az olajáresés, és a romániai lakosok heves ellenállása, mely mögött a gyanú szerint Oroszország állt.
Teljes a bénultség a román belpolitikai életben - állítja az RMDSZ elnöke.
Az ANI maga is egy korrupcióellenes hatóság, amely a tisztségviselők vagyonosodását, összeférhetetlenségi eseteit vizsgálja. Horia Georgescut nem ebben a minőségében gyanúsítják korrupcióval.
Benyújtotta lemondását Darius Valcov román pénzügyminiszter, akit a román korrupcióellenes ügyészség megvesztegetés elfogadásával gyanúsít - közölte vasárnap Victor Ponta román miniszterelnök.
Őrizetbe vették a román hatóságok pénteken Bukarest egyik befolyásos polgármesterét, akit azzal gyanúsítanak, hogy kerületében a hivatala által kötött szerződések után jelentős jutalékokat szedett be.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter felhívta telefonon csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen egy budapesti tüntetés miatt, amelyen Romániát az Európai Unió Iszlám Államának nevezték – közölték Bukarestben.
"Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama" – mondta a Székelyföldért Társaság elnöke egy budapesti tüntetésen. A bukaresti külügy megszólalt az ügyben.
Az állásába került a román külügyminisztérium szóvivőjének az a kínos diplomáciai hiba, hogy a Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszternek adott egyik brosúrában Németország helyett Franciaországot tüntették fel.
Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Virgil Bercea nagyváradi görög katolikus püspök ellen, akit megvesztegetéssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolnak.
Marosvásárhelyen gyertyás megemlékezésre, több székelyföldi településen tiltakozásra készülnek kedden, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének az évfordulóján, amelyet az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székely szabadság napjává nyilvánított. Több magyarországi településen is lesznek megemlékezések.
A román Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülésén jóváhagyta, hogy májusban és júniusban a portugál hadsereg 150 katonája és négy F-16-os Falcon harci repülőgépe gyakorlatozzon Romániában, a NATO légi járőrözésének előkészítése és megindítása érdekében.
Kedden lép hatályba Romániában a fogyasztóvédelmi hatóság rendelete, amely előírja a bankoknak, hogy a bankautomaták képernyőin feltüntessék a kért tranzakció költségeit.
Romániában talál menedéket két orosz medve, melyekkel gazdáik rosszul bántak, ketrecben tartották és sörrel itatták őket – jelentette be csütörtökön a Milioane de prieteni nevű állatvédő szervezet.