#Samsung



Csúcsragadozó: mire képes ma a legerősebb robotporszívó?
 

Csúcsragadozó: mire képes ma a legerősebb robotporszívó?

Ahogy telefonból, úgy robotporszívóból is létezik felső kategóriás modell, és ahogy telefonból, úgy robotporszívóból is gyárt ilyet a mindkét szegmensben klasszikusan erős Samsung. Kipróbáltuk a gépüket, melyet minden korábbinál nagyobb teljesítménnyel és néhány más érdekes funkcióval is felszereltek, hogy választ kapjunk rá: mit tud 2016-ban egy csúcskategóriás robotporszívó?



Gyerekmunka árnya vetül az Apple-re, a Microsoftra és a Samsungra
 

Gyerekmunka árnya vetül az Apple-re, a Microsoftra és a Samsungra

A nagyvállalatoknak fogalmuk sincs, kínai beszállítóik honnan szerzik a lítiumion-akkumulátorokhoz szükséges kobaltot. Az Amnesty International szerint a világtermelés felét a Kongói Demokratikus Köztársaság adja, az afrikai ország kobaltbányáiban pedig nagy számban doloznak gyerekek fillérekért, nyomorúságos és életveszélyes körülmények között.

MTI MTI










Ilyen még nem volt: itt az első bio-processzor
 

Ilyen még nem volt: itt az első bio-processzor

A bio-processzort – melynek tömeggyártása már el is kezdődött – kifejezetten arra tervezték, hogy elősegítse az innovatív viselhető eszközök fejlődését. Az új technológia segítségével a felhasználók még pontosabban figyelhetik meg saját egészségügyi állapotukat és állóképességüket.

hvg.hu hvg.hu