Négygólos hátrányba került Sevillában az Újpest
Az Újpest 4-0-ra kikapott a spanyol Sevilla vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.
Az Újpest 4-0-ra kikapott a spanyol Sevilla vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.
Egyes bűnesetek tényleg leginkább vígjátékokba illőek.
Mikor az edzőről november kiderült, hogy beteg, még a támogatásukról biztosították.
Valószínűleg az éjjel hullott eső megrongálta a pályát, ez okozhatta a balesetet.
Eduardo Berizzo a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccs szünetében mondta el játékosainak, hogy rákos.
A Manchester City szerdán 2-1-re legyőzte a Sevillát, előtte azonban a két csapat szurkolói csatatérré változtatták egy bár környékét. Az alábbi, térfigyelő kamerák által készített felvételek bemutatják, ahogyan a Mitre nevű bárban söröző spanyolokra rátámadnak a hazai szurkolók. Egy ember fejsérülést szenvedett, hármat pedig rendbontás miatt őrizetbe vett a rendőrség.
Felmentette a bíróság a kapust négy és fél éve palackkal megdobó Betis-szurkolót.
A szombat esti Sevilla elleni mérkőzésen a Barcelona két gólt szerző középpályásáról, Cesc Fabregasról állították ki a hazaiak játékosát, Medelt. A képsort látva többen megkérdőjelezték a spanyol játékos mozdulatainak hitelességét.
A spanyol bajnokság 6. fordulójában elképesztő összecsapáson diadalmaskodott a Barcelona a Sevilla ellen 3-2-re, Sevillában. Legutóbb 15 éve tudott fordítani a katalán együttes kétgólos hátrányból.
A spanyol bajnokság utolsó fordulójában Sevillában 2-2-es döntetlent játszott a Betis a Barcelonával. A katalánok a 91. percben egyenlítettek, így legalább nem vereséggel búcsúztatták edzőjüket, Pep Guardiolát.
Nem akar drámát csinálni abból, hogy otthon kapott ki az együttese.
Hárommillió euróért kínálják megvételre a sevillai világkiállítás általa tervezett magyar pavilonját.
A 2014 után 2015-ben is labdarúgó Európa Liga-győztes Sevilla vezetőedzője, Unai Emery két évet hosszabbítva 2017 júniusáig szóló megállapodást írt alá.
A fekete doboz adatai alapján úgy tűnik, szerelési hiba, közelebbről nézve egy rosszul telepített szoftver miatt haltak meg négyen a május elején Sevillánál lezuhant katonai szállítógépen. Két másik ember, aki az Airbus A400M fedélzetén utazott, súlyosan megsebesült.
A Liverpool labdarúgócsapata megállapodott a Sevillával a spanyol válogatott hátvéd, Alberto Moreno szerződtetéséről.
A Sevilla nyerte a labdarúgó Európa Ligát, mivel szerdán a torinói fináléban gól nélküli döntetlen után büntetőpárbajban legyőzte a Benfica együttesét.
A madridi legfelsőbb bíróság hét év börtönbüntetésre ítélte Jose Maria del Nidót, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Sevilla elnökét.
A Manchester Cityben folytatja pályafutását Jesus Navas, a Sevilla világ- és Európa-bajnok spanyol futballistája.
A Real Sociedad hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Getafe együttesével a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának első szombati mérkőzésén.