Belebukott az offshore-botrányba a spanyol ipari miniszter
A nemzetközi offshore-botrányban érintett spanyol ipari miniszter pénteken lemondott posztjáról.
A nemzetközi offshore-botrányban érintett spanyol ipari miniszter pénteken lemondott posztjáról.
Munkavállalóinak 5 százalékát küldi el idén a Banco Santander – pedig a tavalyi évet 5,9 milliárd euró nettó nyereséggel zárta.
Hét külföldi halt meg egy gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetben szombaton Spanyolországban.
Az Erasmus-diákokat szállító busz balesetében 13-an haltak meg, és a sérültek között egy magyar van.
A busz 14 utasa meghalt, legkevesebb harmincan megsérültek.
"Bundás Jézus" vagy "moncsicsi-Jézus" néven vált ismertté az a spanyol kápolnában található Jézus-freskó, amit egy idős asszony próbált restaurálni, de nagyon elrontotta. A képből azóta mém lett, most pedig már egy látogatóközpontot is nyitottak a kápolnában, annyi a turista.
Egyre csak gyűlik a szemét a dél-spanyolországi Málaga utcáin, ahol a városi köztisztaságért és szemétszállításért felelős cég dolgozói már nyolc napja sztrájkolnak.
Spanyolországból küldtek katonai uniformisokat az Iszlám Államnak használt ruhaként.
Június elsejétől heti három, júliusban heti négy járatot közlekedtet majd a spanyol Iberia légitársaság Budapest és Madrid között – közölte a Magyar Turizmus Zrt. szerdán.
Spanyolország eddigi legnagyobb vállalati csődje várhat az Abengoa vállalatra, amely a 9 milliárd euróra növekedett tartozása átstrukturálását kéri a hitelezőitől.
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján.
Esperanza Aguirre, bár maga nem követett el semmit, bizonyos korupciós ügyekben meglévő politikai felelőssége miatt döntött úgy, lemond.
Nagyapja karjaiból ragadott el egy 20 hónapos kisgyermeket egy óriási hullám az észak-spanyolországi Naviában, miközben a viharos tenger partján sétáltak. A gyerek után nagy erőkkel kutatnak a vízi mentők, de egyelőre nem találják.
Egy nemrég Kolumbiában járt várandós spanyol nő szervezetében mutatták ki a zikavírust. Ő lehet az első európai várandós nő, akinél kimutatták a vírust.
Elmaradt a „szerencsehozó” pulykadobás Spanyolországban, mert az egyház bezáratta a bejáratát annak a templomtoronynak, ahonnan a hagyomány szerint az állatot ledobják az ünneplő tömegbe Cazalilla településen – adta hírül a La Vanguardia című napilap csütörtökön.
Spanyolország arra számít, hogy havi 10-20 zikavírusos beteg lép majd be az országba Dél-Amerikából érkezők révén. Közben Brazíliában egy hét alatt 14 százalékkal nőtt az újszülötteknél gyanított vagy diagnosztizált mikrokefáliás esetek száma.
A kicsi babájával a kezében gyakorolt egy bikán egy ismert spanyol matador, de a dolgot többen nem díjazták.
Épületek rongálódtak meg, és könnyebb sérülésekkel 26 ember láttak el az észak-afrikai spanyol enklávé, Melilla kórházában, miután hétfő hajnalban a Richter-skála szerinti 6,3-es erősségű földrengés rázta meg a térséget.
Telefonos beugratás áldozata lett a spanyol miniszterelnök: Mariano Rajoyt felhívta egy rádiós, és a katalán elnöknek adta ki magát. Megbeszélte vele, hogy egyeztetnek egy találkozót a jövő héten.
Szent Antal tüze teljesen mást jelent egy spanyol kis faluban, ahol hagyományosan tűzugrással szereznek védelmet a lovasok maguk és paripájuk számára.