#Start munkaprogram

MTI Itthon

LMP: embertelenek a közmunka feltételei

Az LMP véleménye szerint egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. A képviselő, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek.

hvg.hu Itthon

Orbán további harcot és küzdelmet ígért a középosztály védelmében

A harc és a küzdelem folytatását ígérte a miniszterelnök a 14. évértékelő beszédében. Orbán Viktor szerint kormánya a megbékélést és a kiegyezést azokkal vállalja, akik partnerek az ország újjáépítésében, de szerinte a Fidesztől balra és jobbra állókkal a szemléletmódjuk és módszereik miatt nehéz egyezkedni, ahogy az Európai Unióban is vannak, akik a 2010-ben választott útról akarják letéríteni az országot. A miniszterelnök-pártelnök azt mondta, politikája a középosztály megerősítését célozza, és az egyik fő kérdés az, hogyan lehet elérni, hogy az ország irányítása a középosztály kezében maradjon.

hvg.hu Gazdaság

Így juttatják vissza a rokkantakat a munkaerőpiacra

A munkaképes rokkantaknak dolgozniuk kell. Saját maguknak kell jelentkezniük felülvizsgálatra a rokkantnyugdíjban vagy rehabilitációs eljárásban részesülőknek, az állam pedig akár 3 éven keresztül is támogatná a munkáltatókat a rokkantak foglalkoztatásában és munkaerőpiacra való visszaterelésében.

MTI Itthon

Az önellátás lenne a cél a leszakadó térségekben

A tervek szerint háromszázezer ember foglalkoztatását kell a jövő évben elindítanunk a Start munkaprogram keretében, amely kezdete annak, hogy az embereket visszavezessük a szociális segélyezés területéről a munka világába - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szombaton Dunapatajon.

A Déli Városkapu sarkába költözik a Fudan Egyetem, a Diákváros marad a helyén

A Déli Városkapu sarkába költözik a Fudan Egyetem, a Diákváros marad a helyén

Így költené el a kormány a válságkezelésre érkező hatezer milliárd forint EU-pénzt

Így költené el a kormány a válságkezelésre érkező hatezer milliárd forint EU-pénzt

Szökésben a férfi, aki késsel próbált kirabolni egy pénzszállítót Budapesten

Szökésben a férfi, aki késsel próbált kirabolni egy pénzszállítót Budapesten

Az LMP is beállna Karácsony Gergely mögé

Az LMP is beállna Karácsony Gergely mögé

A "magyar konzervativizmus gondolatát" terjeszti majd külföldön egy új magyar folyóirat

A "magyar konzervativizmus gondolatát" terjeszti majd külföldön egy új magyar folyóirat

Fürjes Balázs: A Fudan Egyetem budapesti campusa nem a Diákváros helyett épül meg

Fürjes Balázs: A Fudan Egyetem budapesti campusa nem a Diákváros helyett épül meg

Legyen óvatos, csalók új módszerrel próbálnak adatokat gyűjteni a magyaroktól

Legyen óvatos, csalók új módszerrel próbálnak adatokat gyűjteni a magyaroktól

Nagy bemutatóra készül a Samsung, jön az eddigi leggyorsabb Galaxy

Nagy bemutatóra készül a Samsung, jön az eddigi leggyorsabb Galaxy

A címlapról ajánljuk