Orbán további harcot és küzdelmet ígért a középosztály védelmében
A harc és a küzdelem folytatását ígérte a miniszterelnök a 14. évértékelő beszédében. Orbán Viktor szerint kormánya a megbékélést és a kiegyezést azokkal vállalja, akik partnerek az ország újjáépítésében, de szerinte a Fidesztől balra és jobbra állókkal a szemléletmódjuk és módszereik miatt nehéz egyezkedni, ahogy az Európai Unióban is vannak, akik a 2010-ben választott útról akarják letéríteni az országot. A miniszterelnök-pártelnök azt mondta, politikája a középosztály megerősítését célozza, és az egyik fő kérdés az, hogyan lehet elérni, hogy az ország irányítása a középosztály kezében maradjon.
„Mi eddig is kiálltunk, ezután is kiállunk Magyarországért és a magyarokért, határozottan, rendíthetetlenül, de mindig józan ésszel. Készek vagyunk küzdeni, ha kell, de megegyezni is az ország érdekében. (…) Számunkra a küzdelem és a megegyezés eszköz és nem cél, eszköz ahhoz, hogy Magyarország sikeres legyen” – jellemezte a kormánya eddigi politikáját Orbán Viktor a Millenárison tartott évértékelő beszédében.
A miniszterelnök-pártelnök kedden tartotta 14. évértékelő beszédét a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezte rendezvényen a budapesti Millenáris Kulturális Központban. Orbán arról beszélt, hogy a kormánya az elmúlt másfél évben az ország újjászervezésére, a középosztály védelmére, a leszakadók felemelésére, a munka becsületének helyreállítására törekedett, és ezen célok érdekében vállalta a hazai és külföldi konfliktusokat is. A miniszterelnök elismerte, voltak olyan intézkedései, amelyek nem „a legelegánsabbak” voltak, de szerinte ezeket muszáj volt meglépni, mert „nem volt elvesztegetni való időnk”.
Bár az utóbbi napokban több kormánypárti politikus is úgy nyilatkozott, hogy a jövőben párbeszédre fognak törekedni idehaza és külföldön egyaránt, a miniszterelnök az évértékelőjében úgy fogalmazott, a kormányon lévőktől jobbra és balra állókkal nehéz együttműködni, mert céljaikkal és eszközeikkel nem az ország érdekeit szolgálják. A Fidesz több politikusa pedig korábban a hvg.hu-nak azt mondta, arra számítanak, Orbán évértékelőjében a konszolidációt, a megegyezést fogja hangsúlyozni. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek azt nyilatkozta, a kormányzásban a következő két év a hibák kijavításának ideje lesz, így már hetekben belül számos törvény módosul.
A harcot folytatni kell
„Törekednünk kell a megegyezésre, törekednünk kell a viták békés rendezésére mindenkivel, aki Magyarország megújítását támogatja vagy elfogadja. De azt is kénytelen vagyok elmondani az ország nyilvánosságának, hogy akik tőlünk balra állnak, azok a teljes önfeladásban szeretnek jeleskedni, akik mindent eladtak, amit lehetett (…), így aztán ők bármiről bárkivel megegyeznek. Akik pedig tőlünk jobbra állnak, azok elvakultan semmiről nem hajlandók megegyezni senkivel, ennélfogva nem is vehetők komolyan” – mondta Orbán utalva az ellenzékben lévő politikai erőkre.
A miniszterelnök azt mondta, 2010-ben, amikor átvették az ország irányítását, tudták, hogy nem sétagaloppra vállalkoztak. Hangsúlyozta, az időszűke miatt kormányfőként több olyan lépésre is kényszerült, ami nem volt a politikai karrierje „legelegánsabb lépése”, így példaként említette a különadók és a végtörlesztési lehetőség bevezetését. Azt mondta, ma is sokan arra buzdítják Európában, hogy az ország térjen le arról az útról, amin 2010-ben elindult, de ő harcolni fog azon törekvések ellem, amelyek a régi rendszert és a régi módszereket akarják visszahozni.
Harc az adósság ellen
Orbán szerint három bajjal szembesült, amikor az ország irányítását átvette: az adósságcsapdával, a munka elveszített becsületével és a kiapadó tartalékokkal. A miniszterelnök azt mondta, a kormány eddigi politikája azt a cél szolgálta, hogy ezeket problémákat rendezni tudják.
Azt mondta, sikerült csökkenteni az államadósságot is, bár szerinte a „tisztánlátást néha megzavarja az árfolyam ingadozása”. Azt mondta, büszke a január 1-jén hatályba lépett új „modern alaptörvényre”, amely szerinte rögzítette „a felelős költségvetési gazdálkodás szabályait”. Szerinte az európai uniós csatlakozásunk óta 2011 az első olyan év volt, amikor a deficit 3 százalék alá csökkent.
Harc a középosztály felemeléséért
„Ne féljünk kimondani (…), a mi célunk az, hogy Magyarországon egy olyan középosztály legyen a társadalom vezető csoportja, amely képes érdekegyesítésre lépni a visszakapaszkodókkal és azokkal a nyugdíjasokkal, akik munkával élték le az életüket” – mondta a kormánya társadalompolitikájáról, hangsúlyozva, hogy az egyik legfőbb kérdés most az, hogyan lehet elérni, hogy a politikai vezetés a középosztály kezében maradjon.
A miniszterelnök-pártelnök szerint ezt a célt szolgálta a régi – szerinte egyáltalán nem progresszív – többkulcsos adórendszer leváltása. Orbán szerint büntette a teljesítményt, a rendszert a tehetősek ki is tudták játszani, nem így a középosztály, a közalkalmazottak. Szerinte egy ilyen rendszerben előbb-utóbb mindenki rosszul jár, mert 2,6 millió adófizető tartott el 10 millió embert. Az adósságcsapda, a válság és a régi rendszer szerinte oda vezetett, hogy az emberek felélték a tartalékaikat arra az időszakra, amikor a válság első hulláma betört.
Évértékelőjében többször megvédte a 2011-ben bevezetett egykulcsos adót, mert szerinte a társadalmi igazságosságot nem az adórendszerrel lehet megteremteni. Az adórendszer célja szerinte azt garantálni, hogy aki többet vállal, az többet is vihessen haza, szerinte így lehet megváltoztatni az ösztönzés irányait.
Azt mondta, a biztonságérzetet emelte, hogy a kormánya nem adóztatja meg a gyereknevelés költségeit. Szerinte ennek köszönhető, hogy az egy gyereket nevelő családok jövedelme 8,1 százalékkal, a két gyereket nevelőké 16 százalékkal, a három gyereknél többet nevelők jövedelme 23 százalékkal növekedett. Majd hozzátette, a kismamák ismét 3 évig maradhatnak otthon, kormánya pedig arra törekszik, hogy a gyesről, gyedről visszatérők maguk dönthessék el, hogyan akarnak dolgozni, a gyereknevelés ne legyen hátráltató tényező.
Az új adórendszerről azt mondta, tudja, hogy sokan nem szeretik, de elég, „ha az emberek belátják az ésszerűségét”.
Küzdelem a lemaradókért és a nyugdíjasokért
Orbán Viktor szerint a kormánya új megoldásokat vezetett be a munkanélküliség elleni küzdelemben is. Példaként a közmunka feltételein változtató Start Munkaprogramot említette, amely szerinte 206 ezer embert von majd vissza a munka mezejére. Azt mondta, ma még nem mindenki érzi úgy, hogy vissza kell térnie a munkához, de őket nem szabad elítélni, velük szemben „szelíd hajthatatlanságra” van szükség.
Azt mondta, ezen cél érdekében a kormánya teljesen átszervezi a szakképzést, lehetővé teszi, hogy aki 16 éves kora után nem akar az iskolapadban maradni, az kiléphessen, de azt is lehetővé teszik, hogy a később visszatérők – akiknek időközben „betelt a feje lágya” – visszakerülhessenek az oktatásba. Azt mondta, azok a közmunkások, akik hétfőtől péntekig dolgozni fognak, a jövőben szombaton iskolába járnak majd.
A nyugdíjasokról azt mondta, arra kéri őket, támogassák a kormány középosztályt védő gazdaságpolitikáját. Hangsúlyozta, ma már nem zsugorodnak a nyugdíjak, és ahogy a Fidesz megígérte, megvédik a 40 éves korukat betöltött nők nyugdíját – akár külföldön is.
Orbán hosszan beszélt a felsőoktatás átalakításáról is. Szerinte a keretszámok átszabásával most már a diákok döntik el, hogy melyik egyetem, főiskola jó, maradhat fenn, nem központilag mondja meg a kormány. Azt mondta, a felsőoktatásban mindenkinek lesz hely, aki eléri az elvárt szintet, ennek érdekében dolgozták ki a 2 százalékos kamatozású új diákhitelt is.
Harc a magyar vállalkozókért
„Ne csak azok jöjjenek az országba, akik kiszorítják a magyar vállalkozókat a piacról, majd elviszik a profitot” – beszélt a gazdaságpolitikáról Orbán az évértékelőjében.
Azt mondta, mindenképpen számít az olyan cégekre, mint az Audi, a Mercedes, az Opel, a Bosch, a Nokia, amelyek biztos munkát teremtenek a magyaroknak, éppen ezért úgy ítélte meg, hogy hasznos volt a társasági adó kulcsának 19 százalékról 10-re csökkentése.
A biztonságról és a rend helyreállításáról azt mondta, eddig sokszor mondták azt, hogy Magyarország következmények nélküli ország, de az elmúlt másfél évben a legjelentősebb bűncselekmények elkövetői mind rendőrkézre kerültek, és a szociális helyzetre és a származásra való hivatkozást nem fogadják már el.
Azt mondta, tudja, sokan tartanak attól, hogy a mostani kormány sem lesz képes kivezetni az országot a bajból, de Orbán számukra azt üzente, csak a félelemtől kell félni. Szerinte nem kockázatmentes az ország újjászervezéséhez vezető út, de nem is lehet lerövidíteni ezt az utat, fel kell vállalni ezt a küzdelmet.