Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szakonyfalu

Gergely Zsófia Itthon

"Az sem érdekel, ha nyolc Rolexet hord" – Rogánfalván jártunk

Nem jön ki matematikailag Rogán védekezése, miszerint azért 130 négyzetméteres balatoni villát írt a vagyonnyilatkozatába, mert ennyit használ a testvérével közös ingatlanból. Kikértük húgának a bevallását is, aki pont ugyanekkora házról számolt be, miközben információink szerint a lellei villa nagyjából 220 négyzetméteres lehet. Elmentünk a kis zsákfaluba, ahol a fideszes politikus felnőtt, és jót beszélgettünk minden szakonyfalui Tónijáról, aki a lokális jövendölés szerint egyszer még Orbán Viktor nyomdokaiba lép.

hvg.hu Itthon

Megy a kavarás Rogán testvérének vagyonnyilatkozatával

Megígérték, mégsem adták. Majd arra jutottak, hogy a saját embereikből álló bizottság döntsön – nagyjából itt tartunk abban a huzavonában, ami azóta zajlik, hogy kikértük Rogán Antal testvérének vagyonnyilatkozatát a szakonyfalui polgármesteri hivataltól. A húg a Vas megyei település első embere. Rogán Antal a vele kötött szerződéssel igazolta, hogy a lellei nyaralója valós méretét adta meg a vagyonnyilatkozatában, így szerettük volna megtudni, hogy mindez ugyanígy szerepel-e Rogán Valériáéban is. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a polgármesterek vagyonbevallásai nyilvánosak, ezeket bárki megnézheti.

hvg.hu Vélemény

Orbán óvodásokat ébresztett, majd benézett Rogán Antalnéhoz – videó

Szakonyfaluba, Rogán Antal frakcióvezető szülőfalujába látogatott Orbán Viktor kormányfő, aki erről videót is posztolt a Facebookra. Finoman felkeltették az alvó óvodásokat, megtekintették az iskolai könyvtárat, aztán ellátogattak rétesezni a Rogán-családhoz is, ahol Antal bevallja, hogy a harangok zúgása mennyire hiányzik neki a nagyvárosban.

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

Szijjártó: Az ukránok megígérték, hogy nem támadják meg a Török Áramlatot

Szijjártó: Az ukránok megígérték, hogy nem támadják meg a Török Áramlatot

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Megéri hitelkiváltásra fordítani a Babavárót és a munkáshitelt?

Megéri hitelkiváltásra fordítani a Babavárót és a munkáshitelt?

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Szerelemtől fűtött vadmacskákra figyelmezteti az autósokat a Budakeszi Vadaspark

Szerelemtől fűtött vadmacskákra figyelmezteti az autósokat a Budakeszi Vadaspark

Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők a gyermekeiket beoltó orvosok ellen

Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők a gyermekeiket beoltó orvosok ellen

A címlapról ajánljuk