#Szolnok


Az árvízről beszélt Áder Szolnokon
 

Az árvízről beszélt Áder Szolnokon

A nagy áradások elleni felkészülés, így a gátak magasítása, a töltések megerősítése, a logisztikai tevékenység megszervezése hosszú évek munkája, ezekkel nem lehet az utolsó órákban kapkodni - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szombaton Szolnokon, ahol a várható árvízhelyzetről és az árvízvédelem előkészületi munkálatairól tájékozódott a katasztrófavédelem országos vezetője és a település polgármestere társaságában.

MTI MTI




100 milliót kapnak fejlesztésre az artmozik
 

100 milliót kapnak fejlesztésre az artmozik

Akárcsak az idén, jövőre is 100 millió forint támogatást kaphatnak a kormányzattól az artmozik elavult technikai berendezéseik fejlesztéséhez, ez az összeg évente mintegy 10 filmszínház korszerűsítését teszi lehetővé - mondta el L. Simon László kultúráért felelős államtitkár pénteken Szolnokon a Tisza moziban, ahol egy digitális vetítőberendezést adott át jelképesen az üzemeltetőnek.

MTI MTI

Bajnai: haza kell hozni a külföldön dolgozó fiatalokat
 

Bajnai: haza kell hozni a külföldön dolgozó fiatalokat

Bajnai Gordon szerint a következő kormánynak 2014 után az egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy visszahozza az itthoni boldogulás reményét a diplomás és szakmunkás végzettségű fiataloknak, akik most külföldön keresik a kenyerüket. Nélkülük Magyarország útja nem tud felfelé vezetni – mondta a Haza és Haladás Alapítvány vezetője, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója csütörtökön újságíróknak.

MTI MTI

Idén kezdődik az M4-es építése
 

Idén kezdődik az M4-es építése

Évtizedes adósság törlesztéseként várhatóan ebben az évben megkezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése, lényegesen javítva ezzel Szolnok és térsége közúti közlekedésének színvonalát - jelentette ki Szalay Ferenc fideszes polgármester, országgyűlési képviselő a települést érintő fejlesztési tervekről a város vállalkozóinak Hozam Klubjában szerdán tartott előadásában.

MTI MTI

Két sérült egy karambolban Szolnoknál
 

Két sérült egy karambolban Szolnoknál

Ketten megsérültek, amikor összeütközött két autó pénteken a 32-es főúton Szolnok és Zagyvarékas között, az útszakaszt a helyszínelés idejére lezárták - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI MTI




Tűz egy szolnoki társasházban
 

Tűz egy szolnoki társasházban

Tűz miatt kellett ideiglenesen biztonságba helyezni egy társasház lakóit Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő hétfőn az MTI-vel.

MTI MTI

Napelemeket fognak gyártani Szolnokon
 

Napelemeket fognak gyártani Szolnokon

Az Agulhas-Solar Kft. az ország egyik legmodernebb napelem-előállító üzemét hozta létre Szolnokon két egymásra épülő, európai uniós támogatást élvező projektnek köszönhetően - mondta Székely Csaba ügyvezető a projektek hétfői záró rendezvényén.

MTI MTI

Gázrobbanás: előzetesben a szerelmes albérlő
 

Gázrobbanás: előzetesben a szerelmes albérlő

A szolnoki társasházi gázrobbanást a férfi azzal idézte elő, hogy lakásában elvágta a gázkonvektorhoz vezető egyik gázcsövet. Tíz felnőttet és négy gyereket menekítettek ki az átmenetileg lakhatatlanná vált épületből.

MTI MTI